karácsony
Fenyőünnep lett, maradhat?
Lehet valami idejétmúlt, amit a társadalom szépen lassan elhagy szokásai közül. Például nincsenek boszorkányperek, senki sem hord Bundesliga-frizurát, és a nagymamának sem köszönnek már csókolommal az unokák. Ugyanis ezekre nincs különösebb igény. Amire azonban láthatóan van igény, az például a karácsony. Éppen ezért nem megy ki a divatból már hosszú évszázadok óta. Érthető hát, hogy a fő haladárok évek óta igyekeznek támadni a karácsonyt – vagy bármit, ami a keresztény-európai értékrendhez kötődik –, eddig nagyrészt sikertelenül. Karácsonykor különösen fontos, hogy a kereszténység egyik legszentebb ünnepét fenyegető veszélyekről is szót ejtsünk, hiszen az Európai Bizottság ugyan meghátrált az összeurópai értékek lerombolására tett, píszí, keresztényellenes javaslatáról, amellyel betiltaná a karácsony szó használatát. A javaslat puszta megfogalmazódása is jelzésértékű arra vonatkozóan, hogy egy újabb olyan szakadék nyílt a normalitás és a szélsőliberális „értékrend” között, amelynek szellemi vákuuma sok erőfeszítést kíván majd az elkövetkezendő években. A harcban egyelőre ott tartunk, hogy a fenyő még maradhat, hiszen zöld, a karácsony szó viszont már necces. Ez a szép új világ, ahol karácsony helyett fenyőünnep lett. Maradhat? És vajon meddig? Szerencsések vagyunk, mert nekünk van hol gyakorolnunk a hitünket
Az újságírói szakma szépsége, hogy az ember akarva-akaratlanul, de rengeteg helyen megfordul az országban, és eljut olyan helyekre is, ahova, ha nem munkaköri kötelezettségből menne, talán sosem látogatna el. Pedig Magyarország rengeteg látnivalót rejt magában, erre én is ezeken az utakon jövök rá. Bár mindenhol más látnivalókra bukkanunk, szívmelengető, hogy Baranyától Borsodig mégis van valami, aki közös: mindenhol van templom vagy egy kis kápolna, esetleg egy imahely. A hitünk gyakorlása ugyanis fontos, s bár Magyarország keresztény ország, sokan csak a nagy keresztény ünnepekkor mennek templomba. Ennek ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nekünk – ha csak alkalmanként járunk misére – legalább van hova mennünk, ha lelkigyakorlatra, megtisztulásra vágyunk.