karácsony
Karácsony Homoródszentpéteren
Homoródszentpéter az unitárius szent falvak egyik apró gyöngyöcskéje, Udvarhelyszék délkeleti határán. Az unitáriusok nem hiszik a szentháromságot, és nem hisznek a szentek közbenjárói rendeltetésében, de karácsonykor ők is a Megváltó, az Üdvözítő, a Megtartó születését ünneplik a betlehemi jászolbölcsőben gőgicsélő kisdedben. Mert Isten szeretetből teremtette a világot és Jézus által valósította meg a szeretet evangéliumát itt, a Földön. Amikor karácsonykor magukhoz veszik az úrvacsorát, a kenyeret és a bort, az unitáriusok is Jézusra emlékeznek, életére, halálára és tanítására. Erdő Péter: az életnél is fontosabb, hogy egymást szeretve éljünk
A hit, hogy a földi élettel nincs vége mindennek, bátorságot ad és ráébreszt, hogy az életnél is fontosabb, hogy egymást szeretve éljünk – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek karácsony alkalmából. Erdő Péter kiemelte: a keresztény ember reményének, bizalmának és bátorságának forrása az emberszerető, gyermekké lett Isten megjelenése a világban. Isten nemcsak közénk lépett, hanem magzat, gyermek lett értünk. Vállalt minden veszélyt, ami egy felnövekvő gyermekre leselkedett – mondta, hozzátéve: Jézus korában is voltak járványok, betegségek, ráadásul jóval kevesebb védekezőeszköz, gyógyszer volt az emberek kezében. Kozma atya: az üzenet, amit én az Úrtól kaptam, az a templom falain kívülre szól
Kellemesen dideregtető, az utakat és a járdát kristályos csillogással ünnepi szőnyegként beborító decemberi kora este volt. A bevásárlóközpontok tömött parkolói és az ünnepi fények giccses, de mégis szívmelengető fényei jelezték: bizony közeleg a karácsony. A tévéstúdió bejárata előtt, a távolba merengve készültem épp az aktuális interjúra a fagyos, de kijózanítóan friss levegőn. Egyszer csak egy kistermetű, lassú léptekkel közeledő alak vonásai rajzolódtak ki a távolban. Kicsit görcsbe szorult a gyomrom, hiszen tudatosult bennem, ő az! Kozma atya, a ma esti vendégem. Hogyan köszöntsem, vajon maradjak formális, már-már komor, tisztelegvén a megannyi díjnak, kitüntetésnek, kivételes életpályának, ami az atyával együtt hamarosan szembetalálkozik velem, vagy csak adjam önmagam és őszinte mosollyal nyújtsak kezet? „Tudja, most már még inkább hiszek Istenben!” – szólalt meg pár lépés távolságból az atya. – „Megtudhatom, hogy miért?” – „Tudniillik ide találtam!” – tört ki őszinte nevetésben, velem együtt. Minden teher egy szempillantás alatt könnyűvé vált, és jókedélyűen sétáltunk be az épületbe. 
