Pesti Srácok

Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a Születés templomát az éjféli misén

Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a Születés templomát az éjféli misén

A Szentföldön élő keresztények gyülekeztek szentestén a Születés Templománál, hogy részt vehessenek az éjféli misén. Az ünnep alkalmával karácsonyi vásárral, valamint ünnepi díszítéssel és kivilágítással fogadta az érdeklődőket a város önkormányzata. Sokan hangot adtak azonban csalódásuknak, hiszen a járványügyi korlátozások és a palesztin hatóságok rendeletei miatt idén jóval kevesebben vehettek részt a megemlékezésen.

Jézus szülővárosában, Betlehemben ebben az évben a szokásosnál jóval szerényebben, de a tavalyi zárlathoz képest már vidámabban, mindössze több száz ember részvételével tartották az éjféli misét a Születés Templománál. Izrael november végén lezárta határait a külföldiek beutazása előtt a jóval fertőzőbb omikron koronavírus változat távol tartása érdekében, ezért zarándokok és turisták nélkül, a helyi keresztények és az Izraelben dolgozó keresztény vendégmunkások részvételével ünnepeltek Betlehemben.

Pierbattista Pizzaballa érsek, latin pátriárka a Születés Temploma épületegyüttesében található katolikus Szent Katalin-templomban tartott éjféli misén hangsúlyozta, hogy idén vidámabb a karácsony Betlehemben, mint tavaly. Egy évvel ezelőtt a Covid-19 egészségügyi korlátozásai miatt csak néhány embert engedtek be a Szent Katalin-templomba, de idén ismét megtölthették a hívők a templomot.

PestiSracok facebook image

– mondta a pátriárka éjféli szentmise homíliájában. Pizzaballa azt is kifejtette, hogy az öröm még mindig nem teljes, mert hiányoznak a zarándokok. A Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló Betlehembe csak az Izrael ellenőrzése alatt álló átkelőhelyeken lehet belépni, de az izraeli repülőteret és a nemzetközi átkelőhelyeket lezárták a külföldi látogatók számára.

– fogalmazott Pizzaballa. Miközben a Palesztin Hatóság területén lévő, és izraeliek számára belépési tilalommal sújtott Betlehemben súlyosan érezhető volt a külföldiek hiánya, Jézus nevelkedésének Izraelben található helyén, a galileai Názáretben valódi ünnepi hangulat volt. A külföldre utazástól szinte teljesen eltiltott izraeliek tömegesen utaznak a városba, izraeli helyi turisták özönlötték el az utcákat és a szent helyeket. A város tele van feldíszített karácsonyfákkal, karácsonyi díszkivilágítás és vásár gondoskodik az ünnepi hangulatról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.