Pesti Srácok

karantén-vlog

Amikor a véresszájú kommunista és a szélsőjobboldali egymást nyalogatja fényesre: bemutatkozik Bolgár György és Jakab Péter (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 november 5.
Különleges, de nem példa nélküli pillanat az, amikor a komcsi és a náci egy tenyérből eszik. Általában nem tart sokáig a szerelem, de időnként összenő, ami összetartozik, ahogy Hitler és Sztálin megnemtámadási paktumánál is láttuk. Most olyasmit rögzíthetett a Karantén stábja, amire korábban még mi sem gondoltunk volna, hiszen a kőkommunista Bolgár Gyuri bácsi, valamint a zsidókat és cigányokat harcias szavakkal ostorozó Jakab Péter talált egymásra a Klubrádió elnyomott frekvenciáján. Gyuri bácsi természetesen nem hazudtolta meg magát, a fideszes szavazókat krumplival megvett tömegként kezelte, és figyelmeztette Jakabot, hogy ezeknek az embereknek el kell ám magyarázni, hogy ami jó történik velük, az tulajdonképpen nem jó. Jakab sem volt rest, egyszerre játszotta a hős és az áldozat szerepét, szereplése láttán pedig a ripacsok messzire bujdokolhatnak, hiszen ilyen erős versenytárssal ők sem tudnak mit kezdeni. A Karanténban szóba került a híres ingatlaneladási hír is, ugyanis Karigeriékről felröppent, hogy el akarják adni a budapesti Városházát, a meg nem valósított ígéretek nagy szimbólumát, ahol közpark is létesült volna, valamint melegbárra is tett ígéretet az érzékeny mosolyú főpolgármester. Karácsony természetesen tagadta az Index főszerkesztője által felröppentett hírt, ami miatt főleg gyanús a történet, de az is lehet, hogy a zöld forradalom és a méhlegelők őrét egyszerűen kihagyták az üzletből a „szövetségesei”. Adásunkba azért belefért a Dobrev Klárát látványosan háttérbe helyező DK is, akik azért a hazugságputtonyt nem hagyták otthon: most a benzinárakról hadováltak és mesterien aljas horrorvideót készítettek. Végül nem felejtettük ki a műsorból Orosz Annát sem, aki a Momentum egyik elnökjelöltje, és annyi konkrétummal lepte meg a nagyérdeműt, hogy abból aztán semmit sem tudtunk kihámozni azon kívül, hogy jön a korszakváltás és milyen jó az alapjövedelem. Nézzétek ma is a Karantént!

Nem egyeztettek a DK-s hazugsággyárban: kórházakat zárnának be a kórházbezárástól félő gyurcsányisták (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 30.
Van valami különlegesen romantikus abban, amikor Gyurcsány Ferenc és bandája oktat igazságról és hazugságról, becsületről és becstelenségről. Természetesen a legalantasabb hergelőknek és hazudozóknak az sem jelent problémát, ha – jó kommunistaként – saját bűneikkel vádolják az ellenfelet. A Karantén természetesen rátalált a DK újabb önellentmondó hazugságára – változatos módon most az egészségügyet használták fel Gyurcsány csatlósai a hergeléshez. Szakács Lászlót nemrég igazolták az egyre inkább a posványban ragadó szocialistáktól, ő pedig nem is aprózta el, egyből igyekezett bemutatkozni, és egy sajtótájékoztatónak csúfolt fehér fal előtti köpködésben vádolta meg a kormányt kórházbezárási tervekkel és tulajdonképpen a teljes zombiapokalipszissal. Jelentéktelen, szinte szálkányi hiba csúszott csupán a nagy leleplezésbe, ugyanis nem is olyan régen, a Mandelát Mengelével összekeverő, Adolf Hitlert éltető László Imre – újbudai DK-s polgármester – párt- és elvtársa éppen azt nyilatkozta, hogy minek ide 164 kórház, elég 90–100 is a magyarnak. Ki akar akkor kórházakat bezárni? De az ilyesmi nem jelent túl nagy botlást a DK-nál, folytatják tovább hazugságaikat, mintha mi sem történt volna. Ilyen az ő korszakváltásuk, hiszen tudjátok: reggel, délben és este hazudnak. A Karantén megzenésítette Márki-Zay Péter újabb bizonyítékát, hogy mennyire semmi köze a jobboldalhoz, hiszen a hódmezővásárhelyi guru a baloldal gusztustalan mantráját böffentette fel, miszerint a Békemenet tagjai azt sem tudják, hogy hol vannak, csak fizetett és ostoba statiszták. Zajos Peti ennél is tovább ment: szerinte az időjárás és a fáradtság miatt nem voltak elegen az ellenzék október 23-i összeröffenésén. A verőfényes napsütés biztosan megzavarta a hárommillió fideszes utolsó reménységét, bár az is lehet, hogy Orbán Viktor intézett egy esőfelhőt föléjük. A Karantén nem feledkezett meg Karácsony Gergelyék újabb hatalmas teljesítményéről, ugyanis a Fővárosi Közgyűlésben a feltűnően enervált főpolgármester már láthatóan unja, hogy Budapesttel is kellene foglalkozni, a baloldali városvezetés pedig egymással is összeveszett egy újabb mutyigyanús ügy miatt. Végül megemlékezünk Harangozó Tamás bugyuta okoskodásáról is, BimmBamm Tomi ugyanis pulykaként fújta fel magát, és fenyegetően üzent Orbán Viktornak, hogy szájára ne merje venni Horn Gyulát. Nézzétek most is a Karantént, ma is megéri!

A DK-s Vadai Ágnes élő adásban alázta meg a megszeppent kisfiúként bólogató és vigyorgó Márki-Zay Pétert (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 22.
Ezen a héten sem maradunk szánalmas és időnként vicces ellenzéki performanszok nélkül, a Karantén pedig nem volt rest ezeket csokorba gyűjteni. Márki-Zay Péter, a hárommillió fideszes meghódítója láthatóan túl nagy kabátot vett fel, de a DK egyből kifordítja abból is, hiszen az önmagát imádó hódmezővásárhelyi guru nehezen tudott szembeszállni Gyurcsány imádójával, aki nem bánt vele kesztyűs kézzel, és egyből éreztette, hogy ki a főnök. A miniszterelnöki ambíciókat dédelgető Zajos Peti csak ostobán vigyorgott és helyeselt a nagyasszony nagy poénjaira, Vadai pedig kétszer is elsütötte, hogy bizony Márki-Zay nemsokára már feladja elveit és baloldalivá válik. Az ízléstelen poén nem áll messze a törtető Vadaitól, a Karantén azonban inkább úgy gondolja, hogy nem is volt ez vicc, mi ugyanis tudjuk, hogy Márki-Zay egyáltalán nem jobboldali, úgyhogy nincs honnan átállnia, mert már régen az erkölcstelen baloldal szekerét tolja. A Jézust baloldalinak tituláló Zajos Peti ultrakeresztényként vajon hogy is maradhatott baloldali, de ha mégis jobboldali, hogyan érthet egyet Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, azt igazságbeszédnek titulálva? A baloldal méltó miniszterelnök-jelöltet hozott össze, ez tény, de vannak egyéb tartalékai is, mint Tordai Bence, a mindenkit is irányítani akaró 0,8 százalékos Párbeszéd minisztálinja, aki ha esik, ha fúj, épp újabb felforgatáson járatja lenini agysejtjeit. Most az Országgyűlésben adott elő egy bolsevik hőbörgést – szerencsére Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tételesen és egyszerűen utasította rendre a szélsőbaloldali politikust. A Karantén slusszpoénját a CSOK-király, azaz Jakab Péter szolgáltatta, aki a "melósok" nagy védelmezője, a rezsim és a kiváltságosok még nagyobb támadója, aki a kizsákmányolás ellen harcol, és szerinte a kormány semmi jót nem tesz az emberekkel. A lánglelkű parizerkirály azért 2017-ben sunyin felvette a csokot, és vélhetően 14 millió forintos kedvezményes hitelt is igényelt. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem szidná folyamatosan a kormány intézkedéseit, köztük a családtámogatási rendszert, és nem fenyegetne minden nap börtönnel. Miután Gyurcsány partvonalon kívül helyzete Jakabot a vörös sakktáblán, a luxusautón közlekedő krumplibogárnak egyre keserűbb lesz a Piros Arany a szájában, de kárt még eleget okozhat. Nézzétek ma is a Karantént, ismét kitettünk magunkért!

Takaréklángelme akcióban: hárommillió fideszes készül Márki-Zayra szavazni a vásárhelyi guru szerint! (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 15.
Szinte hihetetlen, de a címben leírt gondolatot Márki-Zay Péter vélhetően majdnem teljesen komolyan gondolja, ugyanis szerinte a fideszesek jó része azért szavazott Orbán Viktorra, mert ő még nem lépett porondra. Most azonban egyértelmű a helyzet, a kényszerből Fideszre szavazók fellélegezhetnek, hiszen itt a megmentő, a jobboldali keresztény, aki Gyurcsány őszödi beszédét igazságbeszédnek titulálta, és aki örömmel ölelgeti Karácsony Gergelyt. A Karantén sok mindent megélt már, itt azonban elgondolkodtunk, hogy vajon tényleg egy mesteri poén első felét ízlelhetjük, vagy tényleg akkora a baj bizonyos elmék kanyarulataiban. Sajnos az utóbbi válasz tűnik egyértelműnek, de Márki-Zay forradalma mind semmi ahhoz képest, hogy Dobrev Klára vörös kondérjából lassan kifut az összefogás gusztustalan főztje. Gyurcsány felesége a jobboldali kormányzást szidta ismét negédes mosolyok közepette, sőt kijelentette, hogy Orbán csak a gazdagokat segíti és ebből aztán tényleg elég volt. Nem is soroljuk fel a családokat segítő kormányintézkedéseket, ha már a gazdagok istápolásáról beszélünk, sokkal jobban ide kívánkozik Gyurcsány Ferenc 2010 előtti döbbenetes és katasztrofális országrombolása, ahol a szegényből földönfutó, a tisztes polgárból pedig szegény lett, miközben a szemlőhegyi villában Dagobert bácsiként ugráltak a pénzesőben. Dobrev a nyilvánvaló demagóg hazugságán kívül azt az elmés gondolatot is kiejtette a száján, miszerint a kormányzáshoz kormányzóképesség is szükséges. Kommunistáéknál láthatóan a nagy igazságok kimondása időnként rendkívül fontos, ám erre az egyszerű kérdésre ők már megadták többször a választ: fogalmuk sincs a kormányzáshoz és kedvük sincs dolgozni. A Karantén túllépve a két veretes jelöltön, átnyargalt a jelenleg 4-5 százalékon vitézkedő MSZP-hez, akik a káosz újabb fokára értek, hiszen miután a szoci fejesek nagy része már Dobrevre adta le a voksát, Tóth Bertalan társelnök kiállt négy fiatal MSZP-s bájgúnárral egy sorba és kijelentette, hogy mint hős balos, aki zöld és baloldali forradalomban hisz, Márki-Zay Pétert támogatja. Izgalmas kijelentés ez, hiszen a szokásos populista lózungokat elismételve érdekes, hogy egy általa jobboldali keresztényt támogat és nem az igazán balos Dobrevet. Lehet, hogy a szociknak elegük van a sok szalámiból, amit Gyurcsány Feri nyom le a torkukon, apró szeletekre szedve a pártot. Végül a bátor Jobbik is szóba kerül a Karanténban, hiszen a legjobb ellenzéki jelöltekről deliráló Steinmetz Ádám szerint elérhető az ellenzéki összeborulás számára a kétharmad is. Az egykori kiváló vízilabdázó sajnos egyre mélyebbre süllyed, hiszen Gyurcsányékkal karöltve a populista demagógiát hangoztatva járatja le magát nap, mint nap. Nézzétek most is Karantént, megéri!

Kevesli a szankciókat, ezért rikácsolva könyörgött Cseh Katalin Brüsszelben, hogy büntessék meg hazánkat! (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 9.
Ahogy a mostani, csütörtökön leforgatott Karanténban elmondtuk, bármi megtörténhet az előválasztási játékpisztolyos, wc-papírdobáló versenyen, és bár még nem tudtuk, Karigeri visszalépése Márki-Zay részére tökéletesen illik a képbe. A budapesti főpolgármester, a zuglói vátesz azonban előtte leszögezte, ő bizony nem lép vissza, sőt saját maga által egyszerűnek titulált vérbalos és egyben üres programlufijával haknizott. Aztán, ahogy szokott lenni, ezt az erős és jellemes embert sakkfiguraként söpörték le a tábláról, vezérnek hitte magát, de sajnos a paraszt szerepét kapta Feriéktől. A drámai tragikomédia jelenleg ugyan uralja a magyar belpolitikai közeget, de ne feledkezzünk meg Dobrev Kláráról sem, aki sunyi komcsi módon várja a sorát a cicaharcban fáradó és férje szalámizását követően egyre leharcoltabb ellenfeleivel szemben. De Gyurcsány felesége itt nem áll meg, hiszen egy szolid gyalázkodás és hazugságpropeller segítségével ismét megmutatja a magyar embereknek, hogy miért nem szabad az Apró-klán kezébe adni a stafétát sohasem. Gyurcsányné ugyanis hihetetlen meglepetésre az egészségüggyel foglalkozott minap, és képes volt kimondani, hogy az utóbbi tíz évben csak leépítés, pénzmegvonás érintette az ágazatot, de majd ők tisztességgel rendet tesznek, mert csak ők tudják megoldani a problémákat. Dobrev csak azt felejtette el, hogy párttársa, Gyurcsány egyik jobbkeze, László Imre épp nemrégiben mondta, hogy a hazánkban működő 164 kórházból bezáratná legalább a harmadát, mert elég a magyarnak 100 kórház is. Az ellentmondás természetesen sosem zavarta a kommunistákat, az ígéretcunami hamissága sem, így Dobrev faarccal hazudozott tovább a nagy reformokról. Mi, magyarok azonban ismerjük már ezeket a "reformokat", mely vizitdíjat, valódi pénzmegvonást, kórházbezárásokat jelent. Slusszpoénként a kormány bejelentette, hogy az ápolók 2022. január 1-től 21 százalékos béremeléssel számolhatnak, de a DK nagyágyúi biztosan erre is kitalálnak egy ütős sztálinista választ. Végül Cseh Katkát tartogatta számotokra még a Karantén, aki a sima, átlagos hazaárulást megtetézte egy rikácsoló, óbégató brüsszeli etűddel, hiszen az Európai Parlamentben szinte sírva szólította fel a balos honatyákat, hogy ugyan, büntessék már meg Magyarországot, mert amit most csinálnak, az kevés! A korrupció ellen 5 milliárdos uniós pénz lehúzásával harcoló Cseh Katalin hitelessége tovább nőtt tehát, mi csak remélni tudjuk, hogy ez a kifakadás nem marad következmények nélkül! Nézzétek a Karantént, most is megéri!

Kékcédulás előválasztási viccparádén szalámizta tovább a baloldalt Gyurcsány elvtárs – Krumplis Peti hoppon maradt (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 1.
Újra friss anyaggal jelentkezik a Karantén! Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek szánalmas csapatát már sikerült bemutatnunk, most színre is léptek a nagy bábmester koreográfiája alapján, nem is akárhogyan. Gyurcsány ugyanis láthatóan aljasabbnál aljasabb bolsevik módszerekkel és csapdákkal működteti bábszínházát, amelyben egyes tompa szereplők nem is sejtik, hogy kihasználva és földbe döngölve végzik, miközben elhúzzák előttük a mézesmadzagot. Ennek legeklatánsabb példája Jakab Péter, akivel Gyurcsányék elhitették, hogy labdába rúghat; a komcsi magánközvélemény-kutatók kamuadatai alapján a nárcisztikus bőrkabátos parizerkirály elhitte, hogy megnyerheti az előválasztást, majd arccal a földbe állt. Az 1947-es kékcédulás választások kommunista szervezői is elégedetten csettinthetnének, hiszen a szervezetlenség, a visszaélésekre lehetőséget adó káosz uralta, úgynevezett előválasztás ebből a szempontból is „remekül” teljesített. Egyes – azóta már törölt – balos kommentek értetlenül konstatálták, hogy akár többször is lehetett szavazni a rendszer primitívsége miatt, de sokkal többet nem is várhattunk a nagy összeborulás közös dzsemborijától. A Karantén eljátszott azzal az ördögtől való gondolattal is, hogy Dobrev nagy győzelme csak egy köztes lépcső, hiszen a második fordulóban előfordulhat, hogy Márki-Zay visszalép és Karácsony húzza be az első helyet, ahogy a Szemkilövető is megtervezhette. De akárki nyer majd, a színjáték egyértelmű, ahogyan az is, hogy bármelyik elvtelen baloldali miniszterelnök-jelölt győzelme az ország és a nemzet borzasztó gyásznapja lenne. A Karantén nem feledkezett el a rendkívül karizmatikus, felkészült és értelmes Fekete-Győr Andrásról sem, aki végül egészen kimagaslóan 3,4 százalékot szerzett a kékcédulás balos bulin. Tartsatok most is velünk, nézzétek a Karantént!

A tornacipőben bohóckodó Gyurcsány igazi arca – véres bosszúra készül a szemkilövető (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 szeptember 24.
Unjátok már Gyurcsány Ferit? Lehet, hogy heveny hányingert kap több millió ember, ha meghallja ezt a nevet, mégis botorság lenne legyinteni egyet és lebohócozva, leböszmézve folytatni a napot. A tornacipős bohóc, a kedélyes félőrült képében tetszelgő Gyurcsány ugyanis legalább annyira veszélyes, mint 2010 előtt, ezt pedig folyamatosan láthatjuk akkor, amikor a szemünk előtt szalámizza le a baloldalt és véres nyálat köpve, habzó szájjal várja a vendettát 2022-ben. Nekünk, a nemzetért aggódó magyaroknak éberen kell figyelni minden rezdülését, hiszen Gyurcsány az ötvenes évek kommunista vészkorszakát hozná vissza felesége szoknyája mögé bújva, de egy prédára leső hiéna kifinomult érzékszerveivel. A Karantén tehát nem mehet el szó nélkül a négy miniszterelnök-jelölt-jelölt bemutatásán túl az igazi vezérürü, a véreskezű bolsevik mellett, hiszen akinek van szeme, látja, hogy Gyurcsány Ferenc a levitézlett baloldal igazi irányítója. Veszélyesebb, mint valaha és azok, akik nem ismerik, vagy elfelejtették, hogy 2010 előtt milyen szerepet játszott a magyarság kivéreztetésében, azoknak ajánljuk rövid összeállításunkat az ősződi böszméről. Gyurcsány nem egy vicc, nem egy megkerülendő, lejárt probléma, hanem maga a kommunista gonosz megtestesítője, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy hatalomhoz jusson. Ezt a célját nem engedhetjük elérni, ehhez azonban szükség van arra, hogy bárki bármit is gondol a világról, alaptényként rögzítse: soha többé Gyurcsányt! Felesége viselt dolgait, átlátszó és primitív demagógiáját már górcső alá vettük, de Dobrev Klára gonoszsága férjével, Gyurcsánnyal teljes. A zsidó családtól elragadott szemlőhegyi villa lakói, a nemzeti vagyon kiárusítói ma a nemzet megmentőiként, a kisemberek barátaiként aposztrofálják magukat, de mi tudjuk, hogy valójában kik ők, ki Gyurcsány Ferenc, aki fillérekért adta el a saját hazáját és hergelt évtizedeken keresztül magyart a magyar ellen. A Karantén nyilván nem volt képes Gyurcsány összes gonoszságát és hazaáruló fogását bemutatni egy videóban, de ajánljuk nektek ezt az összeállítást a teljesség igénye nélkül úgy, hogy biztosak lehettek benne, a szemkilövetőről kapott kép valódisága így sem csorbul. Nézzétek a Karantént!

Portré a legbátrabb és legdolgosabb magyarról, a méhlegelők koronázatlan királyáról, Karácsony Gergelyről (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 szeptember 3.
Karácsony Gergely sosem maradhatott ki a hírekből és tudósításokból, hiszen a nyírtassi és zuglói vátesz már nemcsak kerületeket tesz tönkre, hanem a fővárost is legyalulta szűk két esztendő alatt. A zombitempóban pusztító főpolgármester azonban immár lelakta Budapestet, így a közlekedési káoszt, a kiürített kasszát és a koncon marakodó gyurcsányistákat maga mögött hagyva nagyobb falatra fáj a foga, ez pedig nem más, mint Magyarország. Ne legyenek kétségeink, mindenki mosolygós Karigerije hazánk tönkretételében is legalább ilyen tempósan venne ki a részét, ez pedig a Karantént egy rövid összegzésre ösztökélte. Karácsony pályafutását nem lehet másképp kezelni, mint összeomlások sorozataként, amelyekből mégis zseniális áldozatpózban igyekszik kiderülni. Az, hogy naponta derül ki, hogy nagy rá a kabát, hogy a nyelvvizsgájáról és a Gyurcsány-korszak alatti tanácsadói munkájáról is folyamatosan hazudik, és nincs egyetlen épkézláb gondolata sem, az már nem meglepetés, az azonban igen, hogy vajon hogyan tudja ezt éveken keresztül elhitetni a mögötte állókkal. Karácsony már 2018 tavaszán, az országgyűlési választások napjának délutánján kijelentette, hogy őt kell kinevezni miniszterelnöknek, és az sem szegte kedvét, hogy veretes szövetségével együtt összesen 11 százalékig jutott, azt is felfele kerekítve. A mobilerdők büszke bajnoka csak hadovál a zöldről, miközben uralma alatt csupán a benzingőz mértéke növekedett, de így van ez mindennel, amibe belefog. Természetesen az ígéretek végtelenek és tulajdonképpen az örök életről szólnak, a félelmetes valóság azonban mutyit, korrupciót, működésképtelen fővárost, egymással marakodó baloldali potentátokat és milliókkal fölöslegesen kitömött, több focicsapatnyi tanácsadógárdát tár elénk. A Karantén ebben a rövid portréban szembesíti Karácsonyt a szép szavakkal és a valósággal.

Portré az ország totális összeomlásáról fröcsögő és pánikot keltő Dobrev Kláráról (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 augusztus 27.
Ahogy azt láthattátok és hallhattátok, a Karanténvlog egészségügyi okok miatt két hónapig szünetel, de a baloldal miniszterelnök-jelöltjeiből még előre összeállítottam négy portrét és egy bónuszt, ezért a következő hetekben ezeket láthatjátok. Elsőként Gyurcsány felesége, Dobrev Klára kerül górcső alá, aki nem hazudtolja meg a kommunista retorikát és irányvonalat, sőt, működésére és gonosz demagógiájára vélhetően még Lenin is büszke lenne. Az 1956-os forradalmat követő kommunista megtorlás egyik leggonoszabb résztvevője volt Apró Antal, akinek unokája, Dobrev Klára sem szégyenkezhet. Valljuk, hogy senkit sem ítélhetünk meg a felmenői tettei miatt, azonban ez azt sem jelenti, hogy az illető érintetlen. Dobrevet saját aljassága, hazugságai és hergelése miatt nem kíméljük, ehhez semmi köze nincs a kommunista szülőknek és nagyszülőknek. Gyurcsány felesége – hiába mondja magáról, hogy elítéli a nagyszülei működését – mégis ugyanazt a stílust, üzenetet és internacionalista, kommunista beidegződést mutatja. Dobrev számára az a legfontosabb, hogy elképesztő módon hergeljen, a legdemagógabb és hazugabb szólamokkal korbácsolja az indulatokat. Jó példa erre, hogy miközben visszafogottságról papol, az ország összeomlását terjesztve kelt pánikot a sikeres járványkezelést követően is. Dobrev abban is jó, hogy most már szinte mindent ingyen ígér meg az embereknek, vizet, áramot, gázt, azonban tudjuk férje 2010 előtti országromboló tevékenységéből, hogy pont a szegény emberek isszák meg a levét ezeknek a hamis ígéreteknek. Gyurcsányné természetesen már a 2006-os rendőrterrort és a szemkilövetést is mentegeti, kimutatva a valódi hozzáállását és még a saját oldala szerint sincs nagyobb hazug nála, ahogy Szanyi kapitány is megmondta. Nézzétek a rendhagyó Karanténvlogot, most is van min dühöngeni és persze nevetni is!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.