karanténkórházak
Újabb fake news terjed: most azt hazudják, hogy szemeteszsákban dolgoznak az orvosok, mert cipővédő sincs
Durva álhír terjedt el csütörtökön a közösségi médiában. "Nos kérem, ilyen Magyarország egyik karanténkórháza (...) Az izoláció kukás zacskóval történik, mert megfelelő lábzsák nincs" – írta egy, az egészségügyhöz közel álló férfi a közösségi oldalán. Azt is hozzátette, hogy "úgy látszik, ezt hozza az a k*rvasok repülőgép". Egy fotót is mellékelt, amin két láb látható, térdig műanyag zacskóba csavarva. Aki azonban közelebbről szemügyre veszi a képet, az láthatja, hogy a zacskók alatt ott van a kórházakban rendszersített kék műanyag cipővédő vagy lábzsák. A rémhírterjesztő követőit ez persze nem érdekelte, talán meg sem nézték rendesen a képet, azonnal kaphatóak voltak egy kis hőzöngésre. Az álhírt néhány óra leforgása alatt több ezren osztották meg, még nagy létszámú csoportokban is. Persze rengetegen vonták le az eredeti posztoló célját szolgáló következtetést: a magyar egészségügy rohad, annyira nincsenek védőeszközök, hogy az orvosok életét kockáztatják azzal, hogy szemeteszsákban kell a koronavírusos betegek között dolgozniuk, és minden azért van, mert Orbán a határon túli magyaroknak adja a védőfelszereléseket. Annyit elárulunk az uszító rémhírkeltőről, hogy nem ez az első gyűlölködő posztja: személyes jóbarátja volt annak a Dombóvári Zalán altatóorvosnak, aki többek között a fideszesek túlaltatásáról ábrándozott. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Marbellán lett öngyilkos a magyar alvilág egyik ismert figurája
Spanyolországi otthonában lett öngyilkos szombat hajnalban az éjszakai élet egyik ismert figurája, K. F. Roland – tudta meg a PestiSrácok.hu.