Pesti Srácok

Újabb fake news terjed: most azt hazudják, hogy szemeteszsákban dolgoznak az orvosok, mert cipővédő sincs

null

Durva álhír terjedt el csütörtökön a közösségi médiában. "Nos kérem, ilyen Magyarország egyik karanténkórháza (...) Az izoláció kukás zacskóval történik, mert megfelelő lábzsák nincs" – írta egy, az egészségügyhöz közel álló férfi a közösségi oldalán. Azt is hozzátette, hogy "úgy látszik, ezt hozza az a k*rvasok repülőgép". Egy fotót is mellékelt, amin két láb látható, térdig műanyag zacskóba csavarva. Aki azonban közelebbről szemügyre veszi a képet, az láthatja, hogy a zacskók alatt ott van a kórházakban rendszersített kék műanyag cipővédő vagy lábzsák. A rémhírterjesztő követőit ez persze nem érdekelte, talán meg sem nézték rendesen a képet, azonnal kaphatóak voltak egy kis hőzöngésre. Az álhírt néhány óra leforgása alatt több ezren osztották meg, még nagy létszámú csoportokban is. Persze rengetegen vonták le az eredeti posztoló célját szolgáló következtetést: a magyar egészségügy rohad, annyira nincsenek védőeszközök, hogy az orvosok életét kockáztatják azzal, hogy szemeteszsákban kell a koronavírusos betegek között dolgozniuk, és minden azért van, mert Orbán a határon túli magyaroknak adja a védőfelszereléseket. Annyit elárulunk az uszító rémhírkeltőről, hogy nem ez az első gyűlölködő posztja: személyes jóbarátja volt annak a Dombóvári Zalán altatóorvosnak, aki többek között a fideszesek túlaltatásáról ábrándozott.

Világszerte hiány a védőfelszerelés

Rögtön az elején érdemes leszögezni: soha, senki nem állította, hogy elegendő megfelelő védőfelszerelés van a vírusfertőzés ellen Magyarországon – de a probléma nem Magyarország sajátja, hanem az egész világon hiánycikk a nagyobb védelmet nyújtó komoly védőfelszerelés, maszk, védőruha, sőt, fertőtlenítőszer is. Maga Orbán Viktor is beszélt erről, de arról is biztosította az állampolgárokat, hogy folyamatosan dolgoznak az eszközök beszerzésén, és mivel nemcsak, hogy az európai források bizonytalanok, hanem Németország például még blokkolta is a magyar szállítmányt, a kínai kormánnyal állapodott meg a kormányunk és napok óta folyamatos a védőfelszerelések beszerzése. Nem azért van kevés, vagy esetleg nem volt eddig, mert a kormány sajnálná rá a pénzt, hanem azért, mert nem volt honnan beszerezni. Most azonban már a gyártáshoz is rendelkezünk eszközökkel és anyagokkal, ezért van lehetőség arra is, hogy a határon túli magyarokról is gondoskodjon az anyaország. Az önkormányzatok is folyamatosan szerzik be, gyártatják a védőeszközöket, amelyeket elsősorban a védekezésben részt vevők, az egészségügyben, szociális ágazatban dolgozók kapnak.

A kiemelt feladatot ellátó járványkórházak kaptak elsőként védőfelszereléseket

PestiSracok facebook image

Mindezt azért volt fontos feleleveníteni, mert ennek fényében még abszurdabbnak tűnik a felvetés is, hogy éppen egy kiemelt feladatokat ellátó járványkórház vagy karanténkórház ne kapna megfelelő védőeszközöket, és ezek híján szemeteszsákba csomagolva kellene gyógyítaniuk az orvosoknak. Azokról az intézményekről beszélünk, amelyeket kifejezetten a koronavírusos betegek izolálására és kezelésére alakítottak ki; kiemelt intézményekről, ahol kifejezetten csak koronavírusos betegeket ápolnak, ilyenből pedig nincs sok az országban – régiónként egy. Már a korábbi gyűjtések hírére világossá tették, hogy ezek a kórházak minden szükséges eszközt, védőfelszerelést megkaptak, méghozzá elsőként.

A fideszeseket túlaltatni vágyó altatóorvos barátja az álhír szerzője

Találkoztunk már a hír elindítójával korábban is, annak a Dombóvári Zalán altatóorvosnak a fideszeseket fenyegető és kormányt gyalázó posztjainál, akinek ezért orvosi kamarai tagságát is felfüggesztette az Etikai Bizottság, fél évre eltiltva hivatása gyakorlásától. Dombóvári rendszeresen ábrándozott a miniszterelnök kivégzéséről, fideszesek likvidálásáról – amelyen a mostani poszt szerzője is jókat szokott derülni, egyetértően reflektálni.

A járvány kitörése óta produkált minősíthetetlen, uszító posztjai azonban most egy más, már sokkal komolyabb kategóriába tartoznak, ami már nem biztos, hogy megáll egy fegyelmi eljárásban. Annak fényében, hogy az illető ismerősei és a velük való kollegiális párbeszédei arra utalnak, ő maga is közel áll az egészségügyhöz vagy egészségügyi dolgozó, a felelőssége is sokkal nagyobb.

Így fenyegetik az álhírterjesztőket leleplező újságírókat...

Szemezgetve a mostani kommentek, megosztásokhoz mellékelt szövegek között, Dombóvári persze itt is előkerült. Feltették a kérdést, ő vajon most mit mondana. Óva is intették a bejegyzés szerzőjét: vigyázzon, nehogy most ő szolgáltasson sajtótémát. Erre nemes egyszerűséggel életveszélyesen megfenyegette e cikk szerzőjét, hogy ez esetben "az lesz az utolsó földi cselekedete".

A hozzászólók között egyébként sajnálatos módon több egészségügyi dolgozó, még olyan orvos is van, akinek ismernie kellene annyira a valós állapotokat a járványkórházak felszereltségéről, hogy ne a lovat adja a rémhírterjesztő alá, hanem helyreigazítsa azt. A doktornő ehelyett maga is beállt a rémhírkeltők sorába azzal, hogy közölte: tőle festőoverálokat kértek a járványkórházból. Ez az állítás is teljes abszurdum, hiszen a kiemelt feladatot ellátó járványkórházakba nem is lehet akármilyen eszközt, tárgyat bevinni; kizárólag fertőtlenített, steril eszközökkel érintkezhetnek a betegek és a velük dolgozó egészségügyi személyzet. Egy festőoverál nem az.

"Ha minden fidesz-szavazó megdöglene szebb lenne a világ"

A rémhírterjesztő az elmúlt hetekben két profilon is közzétett posztjait átnézve több, egészen elképesztő megjegyzést találtunk. Gyakorlatilag elmondható, hogy a férfi folyamatosan lázít nemcsak a kormány, hanem a fideszes szavazók ellen is. Gyűlöletkeltő, hazug, jobboldali emberek halálát kívánó megjegyzéseit minden esetben több tucatnyian meg is osztották.

Btk-kategória két további bejegyzése, amit lementettünk. Az egyikben hosszasan arról értekezik, hogy a kormánynak nem érdeke, hogy megállítsa a vírust. A termelés fenntartása érdekében ezért a "csúti rühes" inkább megkockáztat tízezer halottat, akik javarészt "nyuggerek" lesznek, ezért aztán "jövő ilyenkor a postásoknak nyugdíjfizetéskor lesznek a legrövidebb műszakjaik".

Azt is világossá tette, ő személy szerint kiknek a haláláért szurkol:

Megkérdeztük az EMMI-t, mi az ajánlott védőruházat és kiknek biztosítottak

Mindenesetre megkerestük az EMMI sajtóosztályát és megkérdeztük, lehetséges-e, hogy bármelyik járványkórházban hiány lenne olyan alapvető védőöltözetből, mint a cipővédő vagy lábzsák. Ha pedig ez hazugság, nem tartják-e veszélyesnek, hogy több tíz-, ha nem százezres nagyságrendű emberhez jutott el az álhír, megrendítve ezzel az egészségügyi ellátásba vetett bizalmat. Mivel egyre jobban elszaporodtak a hasonló álhírek és a kiemelt feladatot ellátó intézmények ellátottságát kritizáló cikkek – erre is rákérdeztünk az EMMI sajtóosztályán. Arra voltunk kíváncsiak, mi a járványban kiemelt feladatot ellátó intézmények alap védőfelszereltsége, az ország bármelyik ilyen kórházában van-e hiány bármely fontos, az orvosokat, betegeket védő eszközből, felszerelésből. Milyen maszkok, védőruhák és azokhoz milyen kiegészítők viselése ajánlott azoknak, akik érintkeznek koronavírusos betegekkel, és ezeket hiánytalanul rendelkezésére bocsátották-e a szóban forgó intézményeknek?

- közölte megkeresésünkre az EMMI sajtóosztálya.
Hozzáteszik, hogy a kiosztásnál természetesen elsők a betegellátásban dolgozó egészségügyi – azon belül is az infektológiai és intenzív osztályokon – dolgozók, akik speciális védőfelszereléseket igényelnek. A járványügyi eljárásrend pontosan meghatározza, hogy az egészségügyi ellátás melyik szintjén, milyen védőeszközre van szükség.
Az egészségügyi védőeszközök – köztük a sebészeti szájmaszk és a speciális orvosi maszkok ( FFP2 és FFP3) – beszerzése folyamatos: mind a hazai, mind a külföldi beszerzésekből jelenleg is folyik a készetek feltöltése és a kiszállítás is - írják.
Az álhírek kapcsán megjegyzik, hogy azok terjesztőivel szemben nem az ÁEEK illetékes feljelentéseket tenni.

Ha egy lavina elindul...

A csütörtökön a közösségi médián végigsöpört újabb lavina, álhír felbecsülhetetlen károkat okozott a társadalom egészségügybe vetett bizalmát illetően. A hozzászólásokat, megosztások kommentárjait áttekintve egyértelműen leszögezhető: tömegek állapították meg a poszt és fotó alapján, hogy még a koronavírussal fertőzött betegeket ellátó orvosok sem kaptak megfelelő védőfelszerelést, kukászsákkal kénytelenek védeni magukat, mégpedig azért, mert ami védőfelszerelés esetleg van, azt is a határon túli magyaroknak adja a kormány.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.