kardigán
Baranyi Krisztina a női mosdóba invitált minket, Márki-Zay teljes mentális összeomlásban – Nagy Ervin a Karanténvlogban
Nehéz az élet a baloldalon április 3-a után, de ezt csak saját maguknak köszönhetik. A nagy nevettetők azonban nem tanultak a negyedik kétharmadból sem, hiszen amellett, hogy egymást ütik és vágják, egy hónappal a választásokat követően is frusztráltan támadják többek között a jobboldali sajtót, ahogy Kerpel-Fronius Gábor, Budapest momentumos főpolgármester-helyettese is tette szerdán stábunkkal a Fővárosi Közgyűlésben. A Karanténvlogban Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét rengeteg magas labdát csaptak le 45 perc alatt, ebben pedig segítségükre volt Nagy Ervin filozófus, a XXI. Század Intézet elemzője, aki ismét megvilágította a baloldali összeomlás hátterét és reménytelenségét. Szóba került Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere is, aki ugyancsak a Fővárosi Közgyűlésben került kameránk elé, de hasonlóan frusztráltan viselkedett, mint Kerpel-Fronius, arra pedig egyáltalán nem akart válaszolni, hogy miért akarják megpuccsolni a saját baloldali szövetségesei, ehelyett inkább sértegetéssel palástolta zavarát. Márki-Zay Péter továbbra sem tud leállni, most egy szántás szélén, szélviharban okoskodott teljesen zavarodottan, és miközben börtönnel fenyegette Orbán Viktort és a fideszes politikusokat, azért pénzt is kunyerált tőlük. A DK is láthatóan teljes letargiába esett, de a vörös polip azért éledezik, ezt mutatja egy-egy pánikkeltő, hergelő és hazug posztjuk, de a szokásos fröcsögő videóik most teljesen eltűntek az éterből. Nézzétek most is a Karanténvlogot, nem bánjátok meg! Ajánljuk még
Budapesten közölték az uniós biztossal: amíg Magyarország nem kapja meg a pénzét, Brüsszel ne is álmodjon új költségvetésről
Egyértelmű üzenettel küldék haza az uniós biztost Budapestről. Kisstílűség, hozzá nem értés, hazugság – mondta Karácsony Gergely, pedig nem is a saját polgármesterségéről beszélt
Karácsony Gergely hétfő este a budai Várban, a Karmelita-kolostor elé azért zarándokolt fel ismét kisszámú szimpatizáns kíséretében, mert csődbe vezette a várost, és most hisztizve követeli, hogy csinálja meg valaki neki az elrontott Budapestet. Kattant a bilincs a magyargyűlölő Mogherinin
A vérszoci politikus már többször támadta hazánkat, általában a migrációs álláspontunk miatt, de az utóbbi időben Ukrajna kapcsán is. Tragédia a Morrison’s 2-ben: egyetlen ütés végzett a 25 éves vendéggel – elfogták a 28 éves támadót
Egyetlen ütéssel végzett tegnap este fél tizenegykor a 25 éves vendéggel Budapest belvárosi szórakozóhelyen egy másik vendég.