károsult kereskedők
Íme az újabb tények Botka László hivatala és az elüldözött kereskedőkről ítélkező bírók összefonódásairól! (2. rész)
Nemcsak a Szeviép-ügyben, hanem az elüldözött Mars téri kofák ügyében is úgy jártak el szegedi bírók, hogy mind a járásbíróságnak, mind a törvényszéknek a vezetése, vezető bírói több szállal kötődnek a kereskedőkkel perben álló önkormányzathoz. A Mars téri új piac ügye ugyanis jóval több mint károsult kereskedők igazságkeresése. A Botkáék Kúria által is kimondott, jogtalan dózerolása ugyan több bűncselekmény megvalósulását is felveti, a hivatali visszaéléstől az okirathamisításig, mégis pótmagánvádas eljárások zajlanak. Az egyikben már konkrétan Botka László az egyik vádlott, olyan bűncselekménnyel vádolva, amely 2-től 8 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. Tegnapi cikkünkben a Szegedi Járásbíróság és a Szegedi Törvényszék vonatkozásában mutattuk be azokat az összefüggéseket, amelyek összeférhetetlenséget vetnek fel. Ahogy azt jeleztük is, ez még messze nem minden. A folytatásban megmutatjuk azt is, hogy a büntetőeljárást húzva, pótmagánvádlók mozgásterét a minimálisra szűkítve, hogyan utasítottak el panaszokat, kifogásokat, indítványokat az összeférhetetlenség gyanújába került bírók. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.