kárpát-medencei térség
Jónás László: óriási kiaknázatlan potenciál van a Kárpát-medencében (PS-interjú!)
Óriási kiaknázatlan potenciál van a Kárpát-medencében, amelyet gazdaságfejlesztéssel, vállalkozásfejlesztéssel mozgásba lehet hozni – vélte portálunknak adott interjújában Jónás László, akit többek közt arról kérdeztünk, milyen jövője lehet a Kárpát-medence térségének, megmarad romantikus gondolatnak, vagy egyre bátrabban támaszkodhatnak egymásra hazai és határon túli vállalkozások. A Design Terminal szakmai vezetője szerint bármennyire is tűnik nagynak ez a világ, a legújabb trendek éppúgy láthatóak New Yorkból, mint Budapestről vagy Sepsiszentgyörgyről, de kiemelte azt is: a piaci szegmenseken felül a partnerekhez való alázat az, ami közös az általuk megismert határon túli cégeknél, ez pedig olyan tényező, amelyre komoly együttműködéseket lehet alapozni. Potápi: Trianon kitervelői arra számítottak, hogy a diktátum után lassan kivérzik majd a magyarság
A trianoni békediktátum kiagyalói arra számítottak, hogy Magyarország néhány év, vagy évtized fennállás után önmagától fog elpusztulni, hiszen teljesen életképtelenné vált az ország – jelentette ki Potápi Árpád János csütörtökön, a Trianon 100 – A békediktátum és következményei, tanulságai-című konferencián, ahol hozzátette, 1920-at követően a mindenkori magyar államra hárult a felelősség, hogy a Kárpát-medence magyarsága fennmaradjon, semmilyen külső támogatásra nem számíthatott. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint bár az Antall József által megalapozott Kárpát-medencei nemzetpolitikának az utóbbi harminc évben voltak hullámvölgyei – mindannyiszor a szocialista kormányzásoknak köszönhetően –, mára mégis egységes Kárpát-medencei kulturális, gazdasági és médiatérségről beszélhetünk, amely egyértelmű sikertörténet. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.