katalán
A katalán elnök bajban van, mehet a bíróságra leváltott társaival együtt
A katalán elnöknek és a leváltott katalán politikustársainak bíróság elé kell állnia, hiszen megkapták az első bírósági idézéseket a központi büntetőbíróságtól, amely még erre a hétre, csütörtökre és péntekre idézte be vallomástételre a tizennégy politikust - írja a 888.A spanyolok szerint többen többször is leadhatták voksaikat a katalán népszavazáson
Visszaélésekre adott lehetőséget a vasárnapi katalán népszavazáson, hogy a helyi kormány úgy döntött: bárki bármelyik működő szavazóhelyiségben leadhatja szavazatát - állította hétfőn az ANTENA3 spanyol országos televíziócsatorna, amely több olyan embert megszólaltatott, akik többször is voksoltak a nap folyamán. Eközben a magyar miniszterelnök kijelentette, a katalán népszavazás spanyol belügy, ezért Orbán Viktor szerint Magyarország nem nyilvánít véleményt a témában.Nem hagyja annyiban a katalán kormány- Bárki bárhol szavazhat
Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson - jelentette be a katalán kormányszóvivő vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján Barcelonában.Fokozódik a feszültség a spanyol és katalán kormány között
Fokozódik a feszültség a spanyol és katalán kormány között az október 1-i önrendelkezési referendummal kapcsolatban, amelynek megtartását a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette.Felfüggesztette a katalán elszakadási törvényt a spanyol alkotmánybíróság
Felfüggesztette a spanyol alkotmánybíróság kedden azt a frissen megszavazott törvényt, amelyben Katalónia szabályozná a Spanyolországtól történő elszakadásának folyamatát.Jövő szeptemberben szavazhatnak a katalánok függetlenségükről
Függetlenségi népszavazást tervez a katalán elnök 2017 szeptemberében - Carles Puigdemont ezt maga jelentette be a barcelonai parlamentben szerdán, a személyéről szóló bizalmi szavazást megelőző beszédében. A politikus parlamenti felszólalásában kifejtette, Katalónia 2017 júniusára felkészült lesz arra, hogy elindítsa az elszakadási folyamatot Spanyolországtól, az átmenetet az önálló állam felé.Ajánljuk még