kathy griffin
A haladó médiában sajnáltatja magát a nő, aki elvesztette munkáját, miután Trump megölésével viccelődött
Ha a humor és a következetesség nem is, de az biztos, hogy a dolgok túltolása, majd nem megbánása baloldali műfaj. Emlékeznek még a magát humoristának tartó Kathy Griffinre, aki azzal szerzett magának néhány perc hírnevet, hogy egy levágott Donald Trump-fejjel a kezében készített magáról képet 2017-ben? Úgy adódott, hogy Griffin közel két év után kénytelen a haladó médián keresztül magyarázkodni és panaszkodni, mert őszintén nem érti, hogy miért lett munkanélküli az akkor nagyon menőnek tűnő magánakciója miatt, és miért szorult ki a biztosítási rendszerből. A “humorista” most azt szeretné, ha az egész világ tudná: nem szegte meg a törvényt, és tettét nem bánja meg. Úgy látszik, őszintén nem érti, hogy mi miért történik vele, de lelke megnyugtatására a biztonság kedvéért egy dokumentumfilmet is készített az általa valóságnak vélt igazáról. Ajánljuk még
Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot. Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.