A katonai elhárítás nyugalmazott ezredese is tanúskodott a Döcher-gyilkosság perében (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 szeptember 30. A katonai elhárítás három tisztje szemtanúja volt 1999-ben az újpalotai Palotás presszóban a Csontkezű becenevű Döcher György és bolgár testőrének kivégzésének. Már csak egyik él, aki a legutóbbi tárgyaláson tanúskodott. Romwalter Péter nyugalmazott ezredes és kollégái a közelben található honvédségi szemészeten voltak kezelésen és beültek egy kávéra a persszóba. Két tisztet a bérgyilkos fellökött, amikor berontott a szórakozóhelyre. A per három hónap után kedden és csütörtökön tanúkihallgatásokkal folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.
Eladhatja a nemrég visszaszerzett reptér mellett az állami vagyon nagy részét a Tisza-kormány? Forró drót május 17.
Tartson ki, Elnök Úr! Összegyűlt a százezer aláírás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett Forró drót május 17. Példátlan kiállás Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett.
Öt és fél millió forintot kell fizetnie Pócs Jánosnak, mert Ruszin-Szendi zsírleszívásáról írt Forró drót május 17.
Prolihergelés megállás nélkül: Most Havasi Bertalanba állt bele Bütyök Forró drót május 16. Magyar Péter még mindig nem tud kilépni a kampányüzemmódból. Megy a prolihergelés, az uszítás ezerrel, úgy hogy közben teljhatalmat gyakorol az ország fölött, a rokonaival vannak tele a bíróságok és kézivezérli az erőszakszerveket. Vannak azonban, akik így is ki mernek állni vele szemben. Ilyen Havasi Bertalan is.