kecskés balázs
Közpénzből kellett eltakarítani a Gyurcsány-párti képviselők súlyosan környezetszennyező performanszának nyomait Terézvárosban
Bizonyos immár, hogy közpénzből, az önkormányzat munkaerejének igénybevételével kellett eltakarítani azokat a festékszóróval a járdára felfújt szövegeket, amelyekkel a DK politikusai rongálták meg a Fidesz Lendvay utcai székházának környékét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az akcióban részt vett Miyazaki Jun, Terézváros alpolgármestere, Borka-Szász Tamás, a VII. kerületi Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, volt DK-s országos alelnök, Szász Károly és Kecskés Balázs, a VI. kerület DK-s képviselői. A magukat minden esetben zöld politikusoknak beállítani igyekező rongálók olyan anyagot használtak, amelyet csak súlyosan környezetszennyező vegyszerekkel, festékhigítóval, illetve kromofággal lehetett eltávolítani, ezek aztán a takarítás közben a talajba kerültek. A történtekről megkérdeztük Bajkai Istvánt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét. Teréz- és Erzsébetváros választókerületi elnöke portálunknak azt mondta: a magyarországi baloldalt vezető DK – hasonlatosan az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában egyre szélesebb körben terjedő társadalomellenes agresszióhoz – a magyar társadalom szöveteit szeretné szétszakítani, a társadalmi békét megbontani. Szerinte a DK eszmei példaképe és valódi filozófiája az anarchizmus, eszköztára a törvény és rend tagadása, a szabad gondolkodás, a lelkiismereti és véleményszabadság megszüntetése, minden emberi érték zárójelbe tétele, a társadalom tűrőképességének folyamatos próbára tétele, a jóba vetett emberi hit megalázása, a humanizmus lejáratása, végsősoron a demokrácia felszámolása. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.