kelemen Éva
"Mindent elmond a baloldal gondolkodásáról, amilyen gyalázatost kampányt folytattak a külhoni magyarok ellen 2004-ben" (Videó!)
Szombaton tartották a VIII. Budapesti Székely Bált a Pesti Vigadóban, ahol több száz vendég előtt tüntették ki Mága Zoltán hegedűművészt. A gálavacsorán fellépett többek között Keresztes Ildikó is. A marosvásárhelyi születésű énekesnővel interjút készített a Pesti TV, amelyben a művész elmondta: nagy megtiszteltetés számára, hogy felléphet a VIII. Budapesti Székely Bálon, ugyanis apja révén ő is félig székely és ez nagy mértékben meghatározza az életét. A szombati program kezdeményezettje a Kelemen Levente, néhai oklándi unitárius lelkész által létrehozott Ábel a Székelyföldi Gyermekekért Alapítvány volt. Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója beszélgetett a Kelemen család tagjaival. Kelemen Éva, a lelkész özvegye úgy fogalmazott, hogy az alapítványt a tiszteletbeli székelyek alapították és céljuk a székelyföldi gyermekeknek olyan programokat nyújtani, amivel magyarságtudatukat lehet erősíteni. Bokor Gábor kollégánk többek között beszélt Vejkey Imre és Bánki Erik országgyűlési képviselőkkel, akik gyalázatosnak nevezték, ahogy a baloldal lassan húsz éve a külhoni magyarokat gyalázta a kettős állampolgárságukról szóló népszavazás során. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.