képriport
Csobbanjunk! – Aztán jön a koronavírus-teszt (KÉPRIPORT)
Az amerikai haditengerészet által közreadott képeken a fegyvernem különleges műveleti alakulatának (SEAL) jelöltjei az úgynevezett hullámba merülési gyakorlaton vesznek részt a kiképzés részeként a kaliforniai Coronadóban, 2020. május 4-én. Ennek során a jelölteknek előre meg nem határozott ideig kell mozdulatlanul a hátukon feküdni a tengerparton, a hideg szélben és vízben. A haditengerészet május 5-én bejelentette, hogy a jelölteken és a kiképzőtiszteken is elvégzik a koronavírus-tesztet, valamint a közösségi távolságtartásra vonatkozó szabályokat vezetnek be.Nyitásra és etetésre várva a Pécsi Állatkertben (KÉPRIPORT)
A Pécsi Állatkert – hasonlóan a többi ilyen intézményhez – március közepe óta zárva tart. Így aztán nincs más hátra, mint kibekkelni, és elvégezni a szükséges munkákat például az oroszlánok kifutójában. Na és persze etetni is kell az állatokat. De nyugi, Ausztriában is – előreláthatólag – május 29-ig lesznek zárva az állatkertek.Bandatagok egy el salvadori börtönben (KÉPRIPORT)
A viharos történelmű egykori spanyol gyarmaton, El Salvadorban a politikai helyzet talán most stabilabb, mint a XX. század nagy részében, de a szegénység, a nyomor változatlan, és az országban továbbra is nagyon jelentős szerepet játszik a szervezett bűnözés. A koronavírus-járvány okozta helyzetet kihasználva a Barrio 18 bűnszervezet szabadon lévő tagjai több embert is megöltek. El Salvador elnöke ezért elrendelte, hogy a bűnszervezet vezetői magánzárkába kerüljenek az izalco-i börtönben.Egészségügyi védőfelszerelések érkeztek a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba (képriport)
A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges egészségügyi védőeszközök érkeztek meg ma a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházba. Erről szóló képriportunkat az alábbiakban mutatjuk. A védőeszközöket a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. (WSZL) szállította ki.Ajánljuk még