képviselők
A kongresszusban szinte biztos a republikánus többség, éles verseny a szenátusi helyekért (cikkünk folyamatosan FRISSÜL)
November 8-án tartják az amerikai félidős választásokat. Az eredménytől függetlenül Joe Biden marad az Amerikai Egyesült Államok elnöke, viszont az elnöki mandátum felénél az amerikai törvényhozás alsóházának teljes, illetve a szenátus egyharmadának összetételéről döntnek az amerikaiak. A képviselőházi választás során mind a 435 mandátum sorsa kérdéses; a szenátus, azaz a felsőház nem cserélődik ki teljesen, itt a százból csak 35 helyről kell szavazniuk az arra jogosultaknak. Nekünk, magyaroknak azért fontos ez az esemény, mert az amerikai választások nemcsak az USA életét befolyásolják, hanem az egész világét is. Európai szemszögből persze az ukrajnai háború a legfontosabb kihívás. Persze Kijev sem lehet teljesen nyugodt a választás lehetséges kimenetelével kapcsolatban, hiszen ahogy azt megírtuk: ha a republikánusok többséget kapnak a törvényhozásban, akkor kemény küzdelem várható a két tábor között Ukrajna további támogatását illetően, ugyanis, ahogy szokták mondani, a képviselőháznál van a pénztárca, vagyis a képviselők terjesztik elő a költségvetési tervezeteket, pénzügyi kérdésekben nekik van a legjelentősebb szerepük. A jelen állás szerint úgy tűnik, hogy nem buknak akkorát a demokraták, mint amekkorát az elemzők jósoltak, de az már biztos, hogy a republikánusok megszorongatják a kormányzó pártot. Georgia és Arizona lehet a döntő. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.