keresztény menekültek
Hazudnak éjjel, hazudnak nappal: Magyarország nem fogadott be 1300 menekültet, főleg nem titokban
Újfent gyorsan kipukkadt az ellenzék és az ellenzéki sajtó szokásos kormányellenes mantralufija, ezúttal az állítólagos 1300 menekült magyarországi befogadásával futottak lyukra. A PestiSrácok.hu ugyanis megtudta, az 1300 befogadottnak semmi köze a 2015 óta kialakult migrációs krízishez és a kvótához, az érintettek ugyanis nem gazdasági bevándorlók, hanem háború elől menekülők és kiskorúak, akiknek védelmét az 1951-es genfi konvenció írja elő, ráadásul csak papírt kaptak, 90 százalékuk nincs is Magyarországon. Az ellenzéki hírverésben ráadásul semmi újdonság nincs, hiszen a magyar kormány a kezdetektől azt mondja, hogy kvóta alapján, brüsszeli nyomásra senkit nem hajlandó befogadni, különösen olyanokat nem, akik gazdasági bevándorlók, kerítésdöntők, viszont az üldözött keresztényekkel szemben "irgalmas a szívünk". Értesüléseink szerint olyan menekültekkel támadják a kormányt, akik valódi menekültek, és akik oltalmazotti státuszban részesültek, de többségük már nincs is Magyarországon. Ajánljuk még
Az ügynök fedőneve: újságíró - Az Öreg vendége Andor Éva, a TV2 Tények műsorvezetője
Andor Éva szerint a kémkedés célja, hogy külföldi segítséggel - ukrán stb.- egy bábkormány kerüljön hatalomba, nevezetesen a Tisza, Magyar Péter vezetésével. A Tisza kannibalizálta a politikát - Az Öreg vendége Ferencz Orsolya, fideszes országgyűlési képviselő
Ma az Európai Unió, most már a németek vezetésével akarja ellehetetleníteni hazánkat háborús terveinek megvalósításához... Szabadság nemzete, szabadság nemzedéke - Az Öreg vendége Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője
Lenvirágok a véres mezőkön - Az Öreg vendégei Joanna Urbanska és Máthé Áron
A szerzőpáros, Joanna Urbanska és Máthé Áron dokumentumok alapján tárta fel, hogy lengyel nők, gyerekek, parasztok, lengyel civilek és zsidók, csaknem 600 ezren estek áldozatul Sztepan Bandera ukrán csapatai kegyetlenkedéseinek. Az ukrán állam máig nem adott engedélyt az áldozatok exhumálására és méltó eltemetésére.