Pesti Srácok

kereszténygyalázás

Niedermüller kereszténygyalázása – A Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 február 3.
Közösség tagja elleni erőszak, illetve közösség elleni uszítás alapos gyanúja miatt feljelentést tett a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Legfőbb Ügyészségen Niedermüller Péter kijelentései miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mint emlékezetes, Erzsébetváros DK-s polgármestere két hete az ATV egyik műsorában rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket. Mint arról portálunk beszámolt, az elhangzottak miatt csütörtökön több ezren követelték Niedermüller lemondását, és a közéletből távozását a VII. kerületi polgármesteri hivatal előtt. A helyszínről közvetítő stábunknak nyilatkozó résztvevők szerint a magyaroknak elegük van abból, hogy baloldali megmondóemberek rendszeresen lepatkányozzák, hitükben megsértsék, kirekesszék őket. Gyurcsány Ferenc pénteken aztán olajat öntött a parázsra, és azzal figurázta ki az egy nappal korábbi demonstrációt, hogy felszólította a keresztényeket: imádkozzanak együtt a megtévedt Péter testvérükért. Nem túl nagy meglepetésre az úgynevezett jogvédők, élükön a Helsinki Bizottsággal ezúttal sem hozta izgalomba a keresztények újabb, tömeges meggyalázása, Niedermüller botrányos mondatai nem érték el ingerküszöbüket, úgy mint a Gyöngyöspatán vélelmezett, a cigányokat állítólag hátrányos helyzetbe hozó szegregáció ügye. Amelynek kárvallottjai a valóságban a településen élő magyarok, és a közösségi együttélés alapelveit betartani igyekező roma családok.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?