kerítés
Megerősítik a határvédelmet Kárpátalján a migráció növekedése miatt
Több mint száz határőrt, 30 járművet és szolgálati kutyákat vezényeltek Kijevből és Lembergből (Lviv) Kárpátaljára az államhatár védelmének megerősítésére, mert a térségben az utóbbi időben jelentős mértékben megnőtt az illegális migráció - adta hírül kedden az Ukrinform ukrán hírügynökség.Beer Miklós püspök szerint a keresztényekre is mondhatjuk, hogy terroristák
A menekültválságról és annak társadalmi hatásáról tartott felekezeti párbeszédet Beer Miklós váci püspök, Bolba Márta evangélikus lelkész és Darvas István főrabbi. A püspök a kerekasztalnál megvédte az iszlámot, szerinte a vallás tinédzserkorban van, ráadásul a dzsihádot is félremagyarázzák, az i-re pedig azzal tette fel a pontot, amikor nyomatékosította, "ránk, keresztényekre is lehet mondani, hogy terroristák vagyunk". Beer Miklós nem érti, hogy a magyar kormány miért csak kopt keresztényeket fogad be.Az osztrák FPÖ vezetője megköszönte Orbánnak a kerítést
Orbán Viktor is szóba került az osztrák politikusok, Heinz-Christian Strache és Christian Kern vitája során, amikor az előbbi megköszönte a magyar kormányfőnek a kerítés felépítését - írta meg a Kronen Zeitung alapján a 888.hu.Orbán inkább segítene Romániának, minthogy kerítést húzzon határaink közé
Magyarország a Romániát próbára tevő migrációs nyomás esetén szívesebben segítene megvédeni Románia keleti határait, minthogy kerítést kelljen húznia a magyar-román államhatáron. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt abban az interjúban, amelyet a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló közölt szerdai számában."Az ellenzék leszerződött a kerítés lebontására"
Az ellenzék, a "Soros-terv" részeként leszerződött a határkerítés lebontására, amivel egyaránt veszélyezteti Magyarország és Európa biztonságát - jelentette ki a Fidesz szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A "Soros-terv" része, hogy tagállami hatáskörből brüsszeli hatáskörbe kerüljön a határvédelem ügye, aminek része a magyar határvédelmi kerítés lebontása - közölte Puskás Imre. Emlékeztetett arra, hogy a kerítés lebontását kilátásba helyezte korábban Gyurcsány Ferenc DK-elnök, Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt, az Együtt programjában is olvasható a kerítés lebontásának terve, a Jobbik pedig "kétértelmű nyilatkozatokat" tesz az ügyben, ezért megbízhatatlan.Kétéves a kerítés, amely miatt azóta is hidegrázást kapnak a liberálisok (PS-videók!)
Kétéves a déli határt lezáró kerítés, amitől azóta is hidegrázást kapnak a hazai és külföldi liberálisok. Az akkor és azóta meghozott magyar kormányzati intézkedések miatt Magyarországot rendszeresen a szőnyeg szélére állítják az Európai Unió migránspárti vezetői, Orbán Viktort pedig gyakran dühből gyomrozzák. Pedig a határzár működik, képes volt megállítani az ország felé áramló migrációt.Az EU megvizsgálja a magyar kérést a határvédelmi költségekhez való hozzájárulásról
Az Európai Bizottság kész megvizsgálni a magyar kormány azon kérését, hogy az Európai Unió fizesse ki Magyarország számára a határvédelmi költségek felét, az EU azonban továbbra sem finanszírozza határkerítések építését - közölte pénteken Alexander Winterstein, a brüsszeli testület illetékes szóvivője.Orbán Viktor: Magyarország nem csak saját magát, hanem Európát is védi a kerítéssel
Hazánk nemcsak saját magát, hanem Európát is védi az illegális bevándorlók áradatával szemben - áll abban a levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, azt kérve, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez, s amelynek teljes szövegét Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken bocsátotta az MTI rendelkezésére.Sírjunk, vagy nevessünk? Botka szerint a legrosszabb szoci kormány is jobb volt, mint az Orbán-kurzus
Mint a bukott kisdiák, úgy magyarázza bizonyítványát Botka László a Heti Válasznak adott interjúban, aki a kínálkozó alkalmat arra sem felejtette el felhasználni, hogy ismét belerúgjon Gyurcsány Ferencbe, ócsárolja Orbán Viktort és megmutassa, országjárása ellenére eddig semmit sem fogott fel a választók túlnyomó többségének közéleti véleményéről. Utóbbira példa, hogy Botka a hetilapnak azt fejtegeti, még "a legrosszabbul teljesítő szocialista kormány is jobb volt, mint az Orbán-rezsim és hogy nem normális országban élünk... Gyurcsánynak azzal szúrta oda, hogy a DK pártelnöke nem demokrata. Botka a kerítésről és árnyékkormányának tagjairól is beszélt.Ajánljuk még

















