kettős kereszt
Feljelentésre készül a Mi Hazánk Mozgalom Soproni Tamás ellen a kettős kereszt kitiltása miatt (PS-videó!)
Várhatóan feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt Terézváros polgármestere ellen Toroczkai László. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: véleménye szerint Soproni Tamás egyértelműen politikai döntést hozott, amikor megtiltotta, hogy kettős keresztet állítsanak fel a Nyugati téren Advent idejére. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Soproni először a vásárolni igyekvő emberek megnövekedett számával indokolta a tilalmat Budapest egyik legforgalmasabb közterületén, majd olyasmiket beszélt, hogy momentumosként sokakhoz hasonlóan ő sem keresztény, így nem látja indokoltnak a kereszt, mint szimbólum megjelenítését. A polgármester legutóbb kibökte, hogy a Mi Hazánk Mozgalomban nácik vannak, akiknek ő nem akar így szereplési lehetőséget biztosítani. A jelek szerint tehát Soproni Tamás értékrendjében vannak a jó, és vannak a rossz nácik: utóbbiak Toroczkaiék, a jók – például a zsidókat listázó Gyöngyösi Márton, a Duna partján a vészkorszakban a folyóba lőtt áldozatok emlékművét meggyalázó Kulcsár Gergely, vagy a zsidó nőt nyilvános helyen megverő Szávay István, vagy Szabó Balázs, a Jobbik tunéziaiak megverése miatt garázdasággal vádolt újpesti alelnöke – pedig érinthetetlenek, hiszen Sopronit az ellenzéki koalíció tagjaként a Jobbik is segítette, hogy Terézváros élére kerülhessen. Toroczkai László szerdán szeretett volna beszélni Soproni Tamással, akinek egy, a demokrácia haláláról szóló könyvet is vitt ajándékba. A VI. kerület vezetője rendkívül férfiasan, nyugdíjas biztonsági őrökkel üzent a sajtónak, hogy nem tudja fogadni Toroczkait és az újságírókat, mert épp sajtótájékoztató van nála. Nosza, gondoltuk, ott a helyünk, mire ismét üzentek, hogy oda aztán nem mehet ám be akárki, a sajtótájékoztató zárt körű. Hamarosan kiderült, hogy semmilyen sajtóesemény nem volt Soproni irodájánál, viszont nem tud foglalni senkit, és ugyan a hivatalában tartózkodik, de mégsem, vagy valami ilyesmi. Miután felvázolódott, hogy a polgi milyen kőkeményen bele tud állni a harcaiba, ha épp nem a baráti sajtója simogatja, ezért próbáltuk felhívni telefonon, de több eredményre ez sem vezetett. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget.