kézdivásárhely
Szélsőséges román provokáció készül Kézdivásárhelyen
Id. Lomnici Zoltán elmondta: az akciót szervező román szervezet vezetője azzal érvelt a provokatív célú vonulás helyszínválasztása mellett, hogy 2015-ben ebben a városban kísérelt meg robbantani a két későbbi székely politikai fogoly, Beke István és Szőcs Zoltán, akiket terrorizmusért ítéltek börtönre. A volt főbíró annál is inkább úgy gondolja a készülő provokáció kapcsán, hogy nem kerülhető meg a román hatóságok felelőssége, mert szélsőséges szervezetek időről-időre provokatív módon lépnek fel az erdélyi, főként a székelyföldi őshonos magyar kisebbség megfélemlítése végett, és ennek elkerülése érdekében semmit nem tesznek. Példaként említette az úzvölgyi szörnyűséget.Az úzvölgyi náci huligánok most Kézdivásárhelyen tombolnának – figyelmeztet Tőkés László
Okkal tehetjük fel a kérdést: kinek milyen érdeke fűződik az interetnikai feszültségkeltéshez, az ukrajnai háború közvetlen térségében? Joggal volna elvárható a román kormánytól, nevezetesen pedig Klaus Iohannis államelnöktől, hogy gátat vessenek a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Nemzet Útja-féle gyűlöletbeszédnek, valamint erőszakot gerjesztő akciózásnak – írja Tőkés László hétfői közleményében.Szabadon engedték a terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt
A mai nap szabadon engedték a terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt – értesült több megbízható forrásból az Erdély.ma portál. Az ügyükben június elején már született egy kedvező határozat; akkor a brassói bíróság első fokon úgy döntött, Beke és Szőcs szabadulhatnak, az ítélet azonban nem volt jogerős.Bajkai István: Románia nem teljesíti a jogállami kritériumokat
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke István és Szőcs Zoltán ügye azt mutatja, hogy Románia nem teljesíti a jogállami kritériumokat – mondta Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.Feltételesen szabadlábra kerülhet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom terrorizmussal vádolt két erdélyi tagja
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán, első fokon a brassói bíróság. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.Kézdivásárhely polgármesterének ki kell fizetnie a március 15-i magyar zászlók miatt kirótt bírságot
Ki kell fizetnie Bokor Tibornak, Kézdivásárhely polgármesterének azt az 5000 lejes (350 ezer forint) bírságot, amelyet Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa rótt ki rá a tavaly március 15-ére kitűzött magyar zászlók miatt.Ajánljuk még