kézfogás
Putyin nyílt órát tartott a háborúról, a szankciókról, az öt kézfogás elméletéről és kezet fogott a néppel
Vlagyimir Putyin kormányzásának egyik jellegzetessége egy meglehetősen egyszerű propagandahúzás: az elnöktől bárki kérdezhet, ő pedig válaszol. Az ötlet lényegesen nagyobbat dobott a népszerűségén, mint egy átlagos sajtótájékoztató, különösen akkor, amikor például egy fizetése miatt panaszkodó nő főnökeit másnapra kirúgatta és a hölgyet emelte a helyére. Idén a tanévkezdés idejére időzítették a kérdezz-feleleket, ahol a háború és a szankciók mellett az orosz elnök egy iskolás fiúval is elbeszélgetett az "öt kézfogás elméletéről". És megtudtuk, mi a közös Putyinban és Bidenben.Márki-Zay szerint két-három év múlva összeomlik a kormány, a románok pedig jobban élnek, mint a magyarok (Karanténvlog)
Veretesnek ezt a hetet sem nevezhetjük az ellenzék szempontjából, hiszen a sunyi lapuláson kívül csupán néhány úttörő baloldali nyitotta ki a száját, nagy sikert azonban ők sem értek el. A Karantén így sem maradt munka nélkül, hiszen a "független" szakszervezetis Kordás elvtárs nem bírt magával május 1-jén és kipihent arccal arról regélt, hogy milyen nehéz befizetni a számlákat, a Fideszt pedig el fogják kergetni. A DK-hoz csatlakozó, láthatóan különösen független elvtárs pirospozsgás arcát látva senkinek sem a munka jut eszébe, ahhoz azonban igen vastag bőr kellett, hogy saját magát látástól vakulásig dolgozó, éhbérért robotoló munkásnak állítsa be. Cseh Katalin sem maradhatott ki a szórásból, hiszen a Brüsszelben heti szinten hazáját áruló rikácsoló momentumos most a sajtószabadságért aggódott egy cseppet sem beállított képen, nem zavartatva magát attól, hogy a csapból is a baloldal folyik. Itt lesz a kamukirály Jobbik is, hiszen Lukács László György, a Jobbik alelnöke szánalmas módon védte Jakabot, aki helyett ő fogott kezet Kövér Lászlóval, az Országgyűlés régi-új házelnökével. Azóta persze a nemi erőszakkal vádolt Földi és a hullarészeg Jakab is terítékre került, ezt is megemlítettük a Karanténban. Végül Márki-Zay Péter, a rendületlen hullócsillag borzolja a kedélyeket, aki szerint két-három év múlva összeomlik a Fidesz és a kormány, a románok pedig sokkal jobban élnek, mint mi. Nézzétek most is a Karantént!Ajánljuk még