kijárási korlátozás
Káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában
Káoszba torkolltak az új koronavírus miatt elrendelt kijárási tilalmak Afrikában. A kenyai rendőrség könnygázzal oszlatta fel a tömeget egy kompkikötőben, míg a Dél-afrikai Köztársaságban rendőri túlkapásokra került sor. A kontinensen hivatalosan körülbelül négyezerre emelkedett a fertőzöttek száma szombaton. Kenyában nagy felzúdulást keltettek a hatósági korlátozások.Tízezreket bírságoltak meg Romániában a kijárási korlátozások megszegése miatt
Romániában csaknem 24 ezer embert bírságoltak meg az elmúlt három napban a katonai rendelettel bevezetett kijárási korlátozások megszegése miatt; a kirótt bírságok összege meghaladja a 31,41 millió lejt (2,19 milliárd forint). Szigorúan léptek fel a karantén szabályainak a megsértése ellen is: utóbbi miatt 4235 személyt bírságoltak meg, 209 esetben pedig bűnügyi dossziét nyitottak a járvány elleni intézkedések meghiúsításáért – közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs.A kijárási korlátozás alatt is lehet vért adni
Véradás céljából a kijárási korlátozás alatt is lehetséges a lakhelyelhagyás – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat pénteken az MTI-vel.Orbán Viktor: Kijárási korlátozást vezetünk be Magyarország egész területére – Itt a kormány rendelete! (Frissítve!)
Szombattól kijárási korlátozást rendelt el a kormány – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel. A miniszterelnök elmondta még, hogy a járvány csúcspontján a jelenlegihez képest tízszeres terhelés is várható, hétfőtől pedig megérkeznek az egészségügyi intézményekbe a kórházparancsnokok.Kásler: Minden magyar felelős minden magyarért
Minden magyar felelős minden magyarért – mondta az emberi erőforrások minisztere az operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.Operatív Törzs: Az emberek egészsége érdekében hozta meg a kormány a kijárási korlátozást (Visszanézhető!)
Nem befolyásolja az Operatív Törzs munkáját a korábban meghirdetett veszélyhelyzet időleges hatályon kívül helyezése – válaszolták az illetékesek a PestiSrácok.hu kérdésére a testület pénteki online tájékoztatóján. Kiss Róbert rendőr alezredes portálunk másik kérdésére azt mondta, hogy védőeszközöket jelenleg elsősorban a Távol-Keletről szereznek be az illetékesek, de nem mondtak le azokról a szállítmányokról sem, amelyek korábban Nyugat-Európában rekedtek, és sorsuk egyelőre bizonytalan. Az országos tisztifőorvos a veszélyhelyzet hatályának lejárta miatt – mivel a hosszabbítást a parlamenti ellenzék nem szavazta meg – megtiltotta a nem magyar állampolgárok beutazását hazánkba; a szabálytól csak nagyon kevés, és különösen indokolt esetben lehet eltérni. Müller Cecília hangsúlyozta: továbbra is az a határozott kérése, hogy lehetőség szerint senki ne hagyja el az otthonát, és tartsa be az óvintézkedéseket. Felhívta a figyelmet, hogy a vírus terjedésének biztos módja az emberek csoportosulása, emellett arra is kitért, hogy kerülendők a nagyobb családi ünnepségek is. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az Operatív Törzs tájékoztatója előtt kijelentette: a kormány eddig helyes és eredményre vezető döntéseket hozott a veszélyhelyzetben; többek között azoknak is köszönhető, hogy a fertőzés Magyarországon nem terjed olyan drámai módon, mint Dél-és Nyugat-Európában. A járvány terjedése miatt létrehozott hivatalos kormányzati portál, a koronavirus.gov.hu pénteki jelentése szerint péntekig a kór tíz halálos áldozatot követelt, miközben az igazoltan megfertőződött emberek száma háromszázra emelkedett. Magyarországon eddig 9275 emberen végezték el a betegség kiszűrésére szolgáló tesztet, nyolcvannégyen pedig karanténban vannak. Örvendetes ugyanakkor, hogy a betegségből felgyógyultak száma harmincnégyre emelkedett.Ajánljuk még