kínai-magyar kapcsolatok
Varga Mihály: szintet léptek a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok
"Az elmúlt évtized munkájával elértük, hogy Magyarország ma már híd szerepet tölt be Európa és Kína gazdasági együttműködésében" - jelentette ki a Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint Varga Mihály, miután Lan Foan kínai pénzügyminiszterrel tárgyalt Pekingben. A magyar tárcavezető kiemelte: Kína mára Magyarország legnagyobb Európán kívüli befektetőjévé és legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, pénzügyi kapcsolataink folyamatosan erősödnek.Kína vízummentességet biztosít a magyaroknak
Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, "kísérleti jelleggel" – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön, a 14. Országos Népi Gyűlés részeként tartott sajtótájékoztatóján.Nagy Márton: Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mondott a világ egyik legnagyobb rendezvényén, a hatodik Kínai Nemzetközi Import Kiállítás keretében, Sanghajban. Előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország elutasítja a blokkosodást támogató politikákat; hazánk a békére, az együttműködésre és az összekapcsolódásra törekszik a nyugat és kelet között – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfői közleményében.Szijjártó Péter szerint Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet
Magyarország és Kína együttműködése eddig igazi sikertörténet, és a kormány elkötelezett aziránt, hogy ezt a közös sikertörténetet minél tovább írja a két ország – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szijjártó megköszönte a kínai kollégájának a béke melletti határozott kiállást
Megköszönte a külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájának országa erőfeszítéseit a béke megteremtéséért Ukrajnában. Szijjártó Péter kiemelte: egyetértettek abban, hogy a béke feltételei napról napra romlani fognak, így a béketeremtésre vonatkozó erőfeszítéseket meg kell sokszorozni.Kínába utazik Orbán Viktor Hszi Csin-ping meghívására
Kínába utazik Orbán Viktor októberben, hogy részt vegyen a Belt and Road Initiative (BRI) konferencián - erről adott hírt a a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozatának elnöke, Nádasi Tamás. Nádasi ezt a 134. kantoni vásár alkalmából rendezett sajtótájékoztatón ismertette, ahol arra is kitért, hogy a cél nem más, minthogy Kína európai hídfőállása legyen Magyarország - írja a 24.hu.Nagy Márton Kínában tárgyal – Cél a gazdasági együttműködés megerősítése
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) delegációjának élén Kínába utazik, ahol a magyar gazdaság szempontjából kiemelt kormányzati és gazdasági szervezetekhez látogat.Szijjártó: célunk megtartani azt a pozíciónkat, hogy Közép-Európában mi vagyunk a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja
Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.Szijjártó: kétszeresére nő a Magyarország és Kína közötti légi járatok száma
Új légügyi megállapodást kötött Magyarország és Kína, amelynek nyomán a jövőben akár kétszeresére, heti 42-re is nőhet a két ország között üzemelő járatok száma – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Ningpóban.Ajánljuk még