kínai-magyar kapcsolatok
Új világrend van kialakulóban, amelyben Kína felemelkedik – Dobrev nemigen lesz szívesen látott vendég Pekingben
A világ minden állama igyekszik kihasználni Kína növekvő gazdasági erejét; mind az USA, mind az Európai Unió teljes erővel ezen dolgozik. Az USA úgy vásárol egyre több árut, hogy közben hangosan feltételeket akar szabni; az unió is folyton elégedetlenkedik, miközben szerződéseket ír alá Kínával. Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy követelőzhessen – mi csendes diplomáciával építjük az ázsiai óriás felé a kapcsolatainkat. Ez a folyamat alapvető nemzeti érdekünk, amelynek belátása nem igényel komoly szellemi erőfeszítést, de úgy látszik, hogy néhány ellenzéki vezetőnek - akik amúgy túltolták a biciklit a keleti vakcinák ügyében - roppant nehéz belátni ezt; például Dobrev asszonyság, a DK miniszterelnök-jelöltje szerint Kína „gyarmatosítani” akarja Magyarországot. Annyi biztos, nem lenne szívesen látott vendég Pekingben.Ujhelyi István támogatja a Fudan Egyetem budapesti campusát
Örül annak, hogy a Fudan Budapestet választja bázisául, és természetesnek tartja, hogy az együttműködés keretében az egyetemnek telket ajánlottak fel – mondta a Magyar Nemzetnek Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője ugyanakkor bírálta a beruházásra szánt hitel mértékét, és azt hangoztatta: Budapesten egyszerre kell helye legyen a Fudan mellett a CEU-nak is. A DK-s Oláh Lajos viszont annak ellenére nem reagált, hogy elnöke a Nagy Fal Magyar–Kínai Barátság Egyesületnek és alapítója a Kínai–Magyar Barátságért Kitüntető Díjnak.Gyurcsány magáncéget alapított Kínában, de persze Orbán akar nyerészkedni
Gyurcsány Ferenc és csatolt részeinek – Demokratikus Koalíció, Magyar Szocialista Párt, illetve az újonnan beszerzett momós különítmény – Kínához fűződő kapcsolata leginkább egy abszurd szerelmi drámához hasonlítható. Az utóbbi két évtized látványos pálfordulásait még egy brazil szappanoperákon edződött nézőnek is komoly fejtörést jelenthet értelmezni. Mi azonban megpróbálkoztunk a „lehetetlen küldetéssel”, hátha ezzel az összeállítással segíthetünk az egykor dicsőségesebb napokat látott szocialistáknak abban, hogy miként is tartsák számon Kína és Magyarország kapcsolatát. Eddig ugyanis jól láthatóan nem sikerült ebben határozottan állást foglalniuk, bár az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak titkolják – még önmaguk előtt is. Ami biztos: ha az Orbán-kormány tárgyal Kínával, akkor az vörös posztó a szemükben, közben pedig valamiért elfelejtik azt az egyébként semmiképpen sem elhanyagolható tényt, hogy Gyurcsány Ferenc még saját céget is alapított a kínai piacban rejlő lehetőségekre. De ne feledkezzünk meg Ujhelyi Istvánról sem, akit az egyik legnagyobb Kína-lobbistaként emlegetnek az Európai Parlamentben. Miközben Kína nemes egyszerűséggel kitiltott néhány EP-képviselőt, köztük a neokomcsi Halálbarbi Kleopátra-verzióját, Cseh Katalint, aki minderre nagyon büszke. És ez még nem minden.Szijjártó: a magyar-kínai kapcsolatok továbbra is fejlődnek
A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlődnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagyberuházást valósít meg Kazincbarcikán. A beruházás értéke 12 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad, ezzel a BorsodChem háromezer munkahelyet véd meg a térségben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kazincbarcikán, a BorsodChem új beruházásának bejelentésén.A Huawei elnökével tárgyalt Orbán Viktor és a magyar kormánydelegáció Sanghajban
A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) hétfői megnyitását követően Sanghajban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a helyszínen az MTI-t.Orbán Viktor: Kína is hozzájárult Magyarország hosszútávú gazdasági fejlődéséhez
Közép-Európa gazdasági növekedése kétszer nagyobb az európai átlagnál, amire Kína is felfigyelt – mondta Orbán Viktor kormányfő hétfőn Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE). A házigazda Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint több más állam- és kormányfő részvételével tartott megnyitón a miniszterelnök kifejtette: felmerül a kérdés, Magyarország hogyan került fel a sanghaji expóra meghívott óriások listájára. Szavai szerint a válasz Közép-Európa. Magyarország ugyanis nemcsak magát képviseli: amikor Magyarország hangját hallják, a régiónk hangját hallják, azét a régióét, amely Európa növekedési motorjává vált – jelentette ki a miniszterelnök.Ajánljuk még