Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar-kínai kapcsolatok továbbra is fejlődnek

Szijjártó: a magyar-kínai kapcsolatok továbbra is fejlődnek

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlődnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagyberuházást valósít meg Kazincbarcikán. A beruházás értéke 12 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad, ezzel a BorsodChem háromezer munkahelyet véd meg a térségben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kazincbarcikán, a BorsodChem új beruházásának bejelentésén.

Hozzátette: a BorsodChem az eddigi éves kétszáz kilotonna gyártási kapacitást kilencven kilotonnával megemeli, ezzel új salétromsavgyártási kapacitást hoz létre, és megtartja világpiaci vezető pozícióját ezen a területen. Szijjártó Péter kiemelte: a BorsodChem a magyar gazdaság egyik legfontosabb vállalata, a hazai és az európai vegyipar egyik vezető vállalatává vált, amely a világjárvány ellenére sem bocsátott el munkavállalót, sőt, növelte az alkalmazotti létszámot. A Magyarországról Kínába irányuló export az idén tizenkét százalékkal nőtt, a két ország közötti kereskedelmi forgalom 18 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt három hónapban öt jelentős kínai vállalati beruházást jelentettek be Magyarországon, amelyekkel együtt az idén tíz új kínai befektetés jön létre; ez 140 milliárd forint beruházási értéket képvisel. A miniszter kijelentette: a keleti nyitás politikája egyértelmű siker. Hozzátette, hogy tavaly a világon végrehajtott összes beruházás negyvenöt százalékát keleti tőkéből finanszírozták, a magyar export keleti irányba az elmúlt tíz évben 22 százalékkal nőtt, tavaly pedig a legtöbb beruházás Magyarországra keletről érkezett.

– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Elmondta: tavasszal 185 repülőgéppel szállított Magyarország Kínából az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket, szerdán újabb egymillió darab favipiravir hatóanyagú gyógyszer érkezett Kínából; ezzel számuk 2,8 millióra nőtt. Beszédében Szijjártó Péter aláhúzta: Magyarország kormánya a tisztességes piaci versenyt támogatja, ezért elutasít minden nemzeti alapú diszkriminációra történő felhívást. Magyarországon a vállalatoknak tulajdonosi hovatartozástól függetlenül kell betartaniuk minden jogszabályt. Szijjártó Péter szerint a koronavírus-világjárvány következtetéseiből levonható, hogy új világgazdasági korszak következik, a magyar külpolitikának egyértelmű célja a magyar gazdaság érdekeinek érvényesítése, és az, hogy Magyarország a győztesek közé tartozzon a gazdasági kapacitások újraelosztásának versenyében. A külgazdasági miniszter méltatta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari teljesítménye az elmúlt tíz évben 72 százalékkal nőtt, a munkanélküliség ez idő alatt harmadára csökkent, az ország megyéi közül itt van a hetedik legtöbb külföldi befektetett tőke.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.