kipa
Dobrev visszahozná a Gyurcsány-korszak szakértőit, hogy megmentse a magyarokat (Karanténvlog)
Közhely, hogy mindig van lejjebb, de a magyar baloldal számára ez csupán rutin, melyet hétről hétre bizonyítanak is. A Momentum vergődése kezd félelmetessé válni, hiszen a Gyurcsány által gyengének, középszerűnek és tehetségtelennek tartott "új generáció" elképesztő izzadságszaggal igyekszik a hírekbe kerülni, ez pedig nem kerülte a Karantén figyelmét sem. A magyar Országgyűlésben sem nagyon lenne helyük ilyen színvonal mellett, de ha már ott vannak, igyekeznek magukat alaposan megalázni. Így tette ezt Gelencsér Ferenc is, a Momó vasembere, aki addig pattogott, amíg Orbán Viktor alaposan helyre nem tette, de Gelencsér szégyenpír nélkül ásta tovább maga alatt tovább a gödröt. A Karantén azonban rátalált Varju László és Dobrev Klára újabb demagóg böffenetére is, akik ezredszerre is elmondták, hogy Magyarország egyetlen esélye az árnyékkormány, sőt, Dobrev újra visszahozná a 2002 és 2010 között szárnyaló szakértőket, akik egyszer már romba döntötték az országot. Gyöngyösi Márton főállású antiszemita is megihlette csapatunkat, aki azért van kiakadva, mert nem felejtik el, mekkorákat zsidózott. Gyöngyösi még másokat von felelősségre és volt elegendő vastagságú arcbőre ahhoz is, hogy elmenjen az amerikai nagykövet széder-estjére, a zsidó szertartáson még kipát is viselt. A Jobbik elnökének semmi sem számít, új gazdáinak is csontig nyal, semmilyen erkölcsi skrupulus nem zavarja meg az életét. Nézzétek meg a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornánkra! Újabb antiszemita támadás Németországban: szír migránsok megvertek egy zsidó férfit, mert kipát viselt
A 25 éves, Marvin F. nevű, a Berlin melletti Postdamban élő férfi éppen kipában sétált szülővárosa vasútállomása körül, amikor hirtelen felbukkant két fiatal szír migráns, akik előbb azzal szidalmazták, hogy "büdös zsidó", majd megütötték és leköpték - írja az Origo. A támadó migránsokat még a helyszínen elkapták és letartóztatták a rendőrök. Az áldozat, aki egyébként meleg, azt nyilatkozta, hogy vallása és szexuális irányultsága miatt nem érzi magát biztonságban Németországban. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.