Pesti Srácok

Nem javasolja a kipa viselését a német antiszemitizmus elleni kormánybiztos

Nem javasolja a kipa viselését a német antiszemitizmus elleni kormánybiztos

Az antiszemitizmus erősödése miatt nem javasolja a Németországban élő zsidóknak a kipa nyilvános viselését a német szövetségi kormány antiszemitizmus elleni kormánybiztosa - derül ki a Funke médiacsoport lapjaiban szombaton megjelent interjúból.

Felix Klein korábban azon az állásponton volt, hogy Németországban bárki bárhol viselhet nyilvánosan kipát, mert emiatt semmilyen bántódás nem érheti, most viszont már úgy véli, hogy sajnos már nem ez a helyzet; egyre kevésbé kelt felháborodást az antiszemita nézetek hangoztatása. Klein adatai szerint az antiszemita támadások elkövetőinek 90 százaléka szélsőjobboldali, és jóval kisebb számban olyan muszlimok, akik olyan arab tévécsatornákat néznek, melyek "borzalmas képet festenek Izraelről és a zsidóságról".

Michel Friedman újságíró, a konzervatív Kereszténydemokrata Unió egykori politikusa, az Európai Zsidó Kongresszus korábbi elnöke úgy értékelte Klein szavait, hogy ezzel a kormány gyakorlatilag beismerte, hogy képtelen megvédeni zsidó állampolgárait.

PestiSracok facebook image

- húzta alá Friedman.

- figyelmeztetett Michel Friedman. Németországban 2018-ban 1646 antiszemita bűncselekményt jegyeztek fel, mintegy 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az erőszakig fajuló antiszemita támadások száma 37-ről 62-re nőtt a tavalyi évben.

Forrás: MTI; Fotó: rt.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.