királydomb
Rákosmező és a Királydomb a szabad Magyarország szimbóluma - A térképről is igyekeztek eltüntetni az Ópusztaszer jelentőségével vetekedő történelmi emlékhelyet
Rákosmező és a Királydomb a magyarság első számú nemzeti emlékhelye volt, most mégis újra fel kellett fedeznünk – forgalmazott portálunknak Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke, aki kiemelte, a Rákosi-időkben még arra is figyeltek, hogy a térképről is eltüntessék. Mint a hétvégén második alkalommal megrendezett Királyfeszt kapcsán kiemelte, a Királydomb a szuverén, független, szabad Magyarország szimbóluma, egy olyan eszme megtestesítője , amely 500 év alatt semmit sem veszített érvényességéből, sőt, 2022-ben az ország szabadsága ismét olyan érték, amelyért minden nap meg kell küzdenünk.Ősök és hősök a Királyfeszten
Ősök és hősök címen fut a Patrióták történelmi ismeretterjesztő műsorsorozata, amely a magyar múlt nevezetes korszakainak katonáit a korabeli mindennapi életet is bemutatva teszi közismertté. Az Emmi támogatásával megvalósult produkció elkészítésében közel háromszázan vettek részt. A legszélesebb közönségnek szánt filmeket 2021. szeptember 11-én és 12-én a budapesti KIRÁLYFESZT-en vetítik le, ahol személyesen is találkozni lehet majd ezer év katonai hagyományőrzőivel.Patrióták: "Legyen nemzeti emlékhely a régi magyar országgyűlések színhelye" (Videó!)
Beépítés miatt teljesen eltűnhet a Kőbányán található Királydomb, a magyar történelem ikonikus helyszíne. Itt tartották a középkorban az országgyűléseket, és itt koronázták meg Kun Lászlót, Károly Róbertet és Hunyadi Mátyást is. Minderre ma már semmi emlékeztet, a Magyar Patrióták Közössége viszont azt szeretné elérni, hogy a kőbánya-felsőrákosi Királydombot nemzeti emlékhellyé nyilvánítsák. A magyarok dicsőségét szimbolizáló történelmi helyszínről figyelemfelkeltő videó készült: az alkotást kollégánk, László Petra készítette.Ajánljuk még