kis fejhatározó
Karanténvlog – Kis fejhatározó újratöltve
A fejek nagy kavalkádja még nem ért véget, hiszen igazságtalanok lennénk, ha néhány nagy, visszatérő kedvencünk kimaradna a szórásból. Megismertetek néhány nagyágyút, akik kaptak már tőlünk hideget-meleget, most pedig újratöltjük a furkóságrakétát, és elővesszük a legvastagabb bőrű balos kamugépeket. Geszti Péter az utóbbi időben kihúzta a gyufát nemcsak nálunk, hanem mindenkinél, aki szerint a kommunista pofátlanság határtalanságának illik gátat szabni. Aki apuci komcsi külkeres örököseként szerzett óriási vagyont, aki a kata miatt akár százmilliókat nyerhetett, az ne vernyogjon nyilvánosan siratva a katát és berzenkedve a rezsin. De a pofátlanság állandó vendég a baloldalon, gondoljunk csak Pikó Andrásra, aki álfelháborodással gyaláz bennünket folyamatosan, amikor egyszerű kérdéseket teszünk fel neki elbaltázott polgármesterségével kapcsolatban. Itt lesz még Gurmai Zita, akinek „bölcsességeit” akár heti rendszerességgel elétek tárhatnánk, de nem szeretnénk depressziót okozni, ezért csak időnként rántjuk le a leplet a magabiztos ostobaság bástyájáról. A magát lazának és fiatalosnak tartó megkövesedett szélsőbalos, Jávor Benedek is vendégünk lesz ebben az adásban, hiszen a főváros pénzét Brüsszelben saját hazája ellen használó mezítlábas kommunista igazán bicskanyitogató tud lenni. Végül ki más kaphatna helyet a fejhatározóban, mint az őszödi böszme, a szemkilövető, Gyurcsány Ferenc, akinek gonoszságával csupán bódultsága vetekedhet. Nézzétek ismét a Karanténvlogot, most is megéri! Karanténvlog – Megígértük, megcsináltuk, íme, a Kis fejhatározó!
Régóta ígérjük már nektek, most végre elérkezett az idő, hogy bemutassuk a Kis fejhatározót. Rengeteg vlogban jelentek meg a baloldali politikusok vicces formában, hiszen amikor dühösek voltunk rájuk, akkor bizonyos jelzők helyett próbáltuk a poén kedvéért valamihez hasonlítani őket. Főleg a fejüket. Így érkeztek meg a hombárfejek, pecsenyefejek, hódfejek és társaik, akik a hazug baloldali propaganda felböfögése mellett a dühünk mellett a viccünk tárgyai is lettek, mindezt természetesen a politikai inkorrektség jegyében. Mielőtt a jogvédők páros lábbal belénk szállnának (ami igen csekély mértékben érdekel bennünket), azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy az emberi méltóságot pont ezek az általunk kipécézett baloldali megmondók tiporják lábbal, mi pedig görbe tükröt tartunk eléjük. Mai nagy kedvenceink közé felvettük Doroszt, a külföldi ügynököt, aki aljas hazugságaival és kappanhangjával senkinek sem lopta be a szívébe magát. Régi nagy barátunk, Komjáthi Imi is megjelent kötözött sonka fejével, de itt lesz a hófejű Barkóczi, a hombárfejű Márki-Zay Péter és valamikor hű társa, Gyagyás Tódi, azaz Kész Zolika is, és akad még itt néhány meglepetés. Tartsatok most is velünk, a Kis fejhatározóhoz pedig sok nevetést kívánunk! Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors.