Pesti Srácok

Karanténvlog – Megígértük, megcsináltuk, íme, a Kis fejhatározó!

Régóta ígérjük már nektek, most végre elérkezett az idő, hogy bemutassuk a Kis fejhatározót. Rengeteg vlogban jelentek meg a baloldali politikusok vicces formában, hiszen amikor dühösek voltunk rájuk, akkor bizonyos jelzők helyett próbáltuk a poén kedvéért valamihez hasonlítani őket. Főleg a fejüket. Így érkeztek meg a hombárfejek, pecsenyefejek, hódfejek és társaik, akik a hazug baloldali propaganda felböfögése mellett a dühünk mellett a viccünk tárgyai is lettek, mindezt természetesen a politikai inkorrektség jegyében. Mielőtt a jogvédők páros lábbal belénk szállnának (ami igen csekély mértékben érdekel bennünket), azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy az emberi méltóságot pont ezek az általunk kipécézett baloldali megmondók tiporják lábbal, mi pedig görbe tükröt tartunk eléjük. Mai nagy kedvenceink közé felvettük Doroszt, a külföldi ügynököt, aki aljas hazugságaival és kappanhangjával senkinek sem lopta be a szívébe magát. Régi nagy barátunk, Komjáthi Imi is megjelent kötözött sonka fejével, de itt lesz a hófejű Barkóczi, a hombárfejű Márki-Zay Péter és valamikor hű társa, Gyagyás Tódi, azaz Kész Zolika is, és akad még itt néhány meglepetés. Tartsatok most is velünk, a Kis fejhatározóhoz pedig sok nevetést kívánunk!

Operatőr/vágó: Ragács András

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.