kisebbség
Az eddigi sikeres nemzetpolitika folytatását kérik a határon túli magyarok képviselői
Az identitás-megőrzés és szülőföldön való boldogulás fontos támaszának minősítették a 2010-ben kezdődött nemzetpolitikát a határon túli magyar pártok vezetői és ennek folytatását kérték a kormánytól pénteken, a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor "A nemzeti összetartozás ereje" című kerekasztal-beszélgetésén.Trianon határai beleégtek a magyarok tudatába - A lelkekben még nem történt meg a nemzetegyesítés
A trianoni közigazgatási határok beégtek az emberek tudatába, és ez a közbeszédben is nyomon követhető, amikor különbséget teszünk a „mi” és a „ti”, vagy az „itt” és az „ott” között - hangzott el a bálványosi szabadegyetem pódiumbeszélgetésén. Az előadók hangsúlyozták, miközben a nemzetegyesítés közjogi értelemben megtörtént, az mindaddig nem telik meg minőséggel és tartalommal, amíg egy erdélyi magyart lerománoznak az anyaországban, vagy amíg a szomszédos magyar kisebbségi diaszpórák nem építik ki a határokon átívelő, ám korábban létező regionális kapcsolatokat. Úgy vélték, az összmagyarság hátrányban van a környező, lényegesen etnocentrikusabb népekhez képest, ugyanakkor érdemes lehet a horvát, szerb vagy román példákon okulva a magyar közösségek egymáshoz való közeledését segíteni.Erdélyi magyar pártok és civilek tüntettek a csomag petárda miatt elítélt székely fiatalok mellett
Több százan gyűltek össze erdélyi magyar pártok és civil szervezetek hívására csütörtökön Kézdivásárhely főterén, hogy a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán - a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két székelyföldi aktivistája - bebörtönzése ellen tiltakozzanak. "Nem kérünk bűnbocsánatot, mert nem követtünk el semmit. A kegyelmet csak akkor tudjuk elfogadni, ha ártatlanságunkat elismerik" - tolmácsolták az elítéltek üzenetét.A NATO csak álom marad Ukrajnának, amíg nem rendezi viszonyát a kisebbségekkel
Ukrajna ügyében a magyar álláspont változatlan - szögezte le Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára közleményében a szerdán kezdődő NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatban.Németh Zsolt: Az oktatási törvény jelzés a demokrácia minőségéről Ukrajnában
Az ukrán oktatási törvény nemcsak az oktatásról szól, hanem egy folyamatról, amely az ukrán demokrácia minőségét határozza meg – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken, Kárpátalján. Hozzátette, a kérdés nemcsak Ukrajnát érinti, a Kárpát-medence magyar közösségeit is, hiszen az országaik, amelyekben élnek, figyelik az oktatásüggyel kapcsolatos ukrajnai történéseket.Izsák Balázs: A román diktatúra legsötétebb korszakát idézi a székely fiatalok bebörtönzése
A székely autonómiatörekvések miatti megtorló, az egész közösség megfélemlítését célzó politikai ítéletnek tartja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román legfelsőbb bíróság szerdán kimondott jogerős végzését, amely terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját."A szekus világ továbbra is működik" – Durván megbírságolták Csíkszereda polgármesterét
Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék szerdán Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a székely zászlót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról. A polgármestert többedszerre egy román szélsőnacionalista szervezet perelte be, amelynek különben Méltóságért Európában Polgári Egyesület a neve.Ígérgetnek az ukránok az oktatási törvény kapcsán
Több kérdésben sikerült előrelépést elérni a kárpátaljai magyarok küldöttségének és az ukrán oktatási minisztérium vezetőinek az ukrán oktatási törvény nyelvi cikkének bevezetéséről kedden Kijevben megtartott konzultációján – nyilatkozták a magyar delegáció tagjai.Egy nap lemaradással az első ellenzéki párt is reagált a székelyföldi autonómia elutasítására
Első és eddig egyetlen ellenzéki pártként ugyan egynapos csúszással, de az LMP közleményben reagált a keddi hírre, miszerint a román szenátus is elutasította a Székelyföld területi autonómiájáról szóló RMDSZ-es törvénytervezetet. Az LMP szerint európai uniós tagországban ez nem fordulhat elő, hiszen az autonómia intézménye rendkívül fontos uniós értékeket képvisel.Ajánljuk még