kisgazdák
A Parizeus Gyurcsány felé tart, ahogy Debreczeni József is egykori MDF-vezetőből lett a DK alelnöke
Vannak viseltes, tragikus következményű történelmi minták, amiket újra és újra írnak olyanok, akik sem a másik, sem a saját hibáikból nem képesek tanulni. Ilyen a Jobbik árulása, ilyen Jakab Péter döntéseinek következménye. Az MDF-ből először Csurkáék léptek ki, időben hosszabbat lépve a politikai centrumba, majd balra húzott a rendszerváltó párt, végül egyeseknek a DK-ba, másoknak a semmibe vezetett az útjuk. Ahogy Toroczkaiék is kiváltak a Jobbikból, ahogy az MDNP is középpárt akart lenni, ahogy voltak nevetségessé vált Fidesz-sértődöttek akkor is, és végül, ahogy Debreczeni József, úgy Jakab Péter is Gyurcsány mellett találta meg a helyét. (Ahogy Pusztai Erzsébet is az MDF-ből jutott el Karácsony Gergely mozgalmáig.) Az okos a másik, a buta a saját kárán (sem) tanul, a tök hülye pedig észre sem veszi, hogy mekkora gödörbe lépett. A Jobbik exelnöke, aki képtelen az önreflexióra, az utóbbi kategóriába tartozik. Ajánljuk még
Ruszin-Szendi Romulusz rendőrt hívott, mert bementek neki az aurájába
A tiszások megszakértették, hogy ha mindenünket eladják, az nekik jó lesz
Jövőre, amikor a közműszolgáltatók eladása miatt két-háromszorosára nőttek a rezsiárak, és a lakosságnak kevesebb elkölthető jövedelme van, ezért csökkentek az áfabevételek, akkor mit adnak el a kedves baloldali szakértők? Vesztesek és győztesek
A Fidesz a tanulatlanok, a buták és a kiszolgáltatott, megvezetett szegények pártja? A jobb–bal politikai felosztás helyett új törésvonal van, de nálunk ez már száz éves. Tényleg volt orosz beavatkozás
Nem most a héten, hanem 1849-ben, amikor 200 ezer orosz katona avatkozott be a független és szuverén Magyarország és a toxikus germanitás korabeli központja, a bécsi udvar közt zajló jogállamisági vitába.