kiskorú
A Facebook csak a keresztény, konzervatív tartalmakat szűri, egy kiskorú elárverezése simán belefér
Heves alkudozás zajlott egy, a Facebookon keresztül lebonyolított árverésen, ahol egy kiskorú dél-szudáni menyasszonyért cserébe ötszáz tehenet, két luxusautót, 10 ezer dollárt, két kerékpárt, egy csónakot, illetve néhány mobiltelefont adott az aukció nyertese. A dél-szudáni kormány közlése szerint az országban ez volt a legmagasabb ár, amit valaha menyasszonyért kifizettek.Közel húszezer kiskorú tűnt el Magyarországon
Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták Magyarországon 2017-ben, akiknek jórésze gyermekotthonból szökött meg - mondta el az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő.Több mint hatszáz kiskorú menedékkérő tűnt el tavaly Belgiumban
Több mint hatszáz kísérő nélküli kiskorú menedékkérő tűnt el tavaly Belgiumban, nagyjából kétszer annyi, mint az ezt megelőző években - jelentette hétfőn a belga sajtó.Janiczak fiatalkorú szeretője lehetett a Borsodnádasdon meggyilkolt lány
Vona helyettesének szeretője lehetett a Borsodnádasdon meggyilkolt tinilány – tudta meg a BorsOnline.hu. A portál arról ír, a helyiek állítják, SMS bizonyíthatja, hogy Janiczak Dávid ózdi jobbikos polgármester szeretője volt az a fiatal lány, akit tavaly szeptemberben öltek meg.Pedo-Pride New Yorkban - A tízéves transzvesztitának öltöztetett kisfiú Amerika jövője
Női dívának öltöztetett 10 éves kisfiú lett a New York-ban júniusra tervezett Pride kampányarca. A Desmond Napoles „művésznévre” hallgató kisfiú már nyolcévesen feltűnt a New York-i meleg büszkeség napján, ahol felnőtt színésznők, dívák gesztusait utánozta feltűnő női jelmezben a felvonuláson. A hír kapácsán Chad Felxix Greene homoszexuális író és blogger azzal vádolta a homoszexuális közösséget, hogy szemet hunynak a nyilvánvaló tény felett, szexualizálnak egy gyereket azáltal, hogy nőnek öltöztetik. Szerinte ez tipikus példája annak, amit abúzusnak szokás nevezni. Magyarországon a Glamour női magazin közölt lelkendező cikket a nőnek öltöztetett kisfiú történetéről, amelyben úgy fogalmaznak, Desmond lehet Amerika jövője.Kiskorú migránsokat fogtak be drogterjesztésre Ausztriában
Kiskorú migránsokat is futárként alkalmazó drogkereskedők tucatjait vették őrizetbe Ausztriában - közölte hétfőn Tirol tartomány rendőrsége. A 45 őrizetbe vett, 15 és 48 év közötti gyanúsított között van osztrák, német, afgán, pakisztáni, szíriai és török.Nem, Magyarországon nem zaklattak vagy zsákmányoltak ki kiskorú migránsokat
A kísérő nélküli kiskorúak ellátásáról egyeztetett az Európa Tanács illetékes testülete, az úgynevezett Lanzarote-bizottság Budapesten. A szerdától itt tartózkodó bizottság vizsgálata során „nem merült fel olyan eset", amely szerint Magyarországon kísérő nélküli kiskorút szexuálisan zaklattak vagy kizsákmányoltak volna - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).A kísérő nélküli kiskorú calais-iak befogadását várják Nagy-Britanniától
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter felszólította hétfőn a brit kormányt, hogy teljesítse a calais-i migránstáborban élő, több száz, kísérő nélküli kiskorú iránti "morális kötelességét", akinek él családtagja Nagy-Britanniában, azaz fogadja be őket. A 10 ezer táborlakó között csaknem ezer, kísérő nélküli kiskorú lehet.Felfüggesztették a bicskei gyermekotthon igazgatóját
Feljelentést tett és vizsgálat indított a bicskei gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), amely azonnali hatállyal fölmentette állásából a gyermekotthon igazgatóját. A botrány azután tört ki, hogy az intézet egyik volt lakója, egy 22 éves fiatal azt állította, a bicskei gyermekotthon igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, neki négy éven keresztül volt intim viszonya vele.Ajánljuk még