kispest
Lackner Csaba orra, a kispesti mutyik és illegális hulladéklerakók elleni harc is téma volt Az Ügyben (Videó)
„Ez az ügy már több mint megmosolyogtató, szerintem ezt komolyan venni egyszerűen nem lehet. Az ítélet nem engem csapott arcul, hanem a társadalmi igazságérzetet" – így kommentálta Az Ügynek Dódity Gabriella azt az elsőfokú elmarasztaló ítéletet, amiben elmarasztalták rágalmazás vétsége miatt. A Lackner Csaba által indított eljárásban a kispesti önkormányzat fideszes képviselőjét azon kijelentései miatt ítélték bűnösnek, miszerint "Lacknerék nem látnak tovább a fehérporos orruknál". Pedig fehér porokról bőven lehetett hallani a kispesti exszoci kapcsán, méghozzá több órányi hangfelvételekben, sőt még amatőr videófelvételt is láthattunk arról, mi történik egy kis zacskó – bizonyára porcukorral – Lacknerék társaságában. Az Ügy stábja a szombat este bemutatott második riportban az illegális hulladéklerakók nyomába eredt. A riportból kiderül, hogy jogszabályi szigorítás nélkül szinte tehetetlenek a közterületek gazdái – az illegális szeméthegyek ugyanis gyakran egy virágzó illegális iparág melléktermékei és gombaként nőnek ki a földből, hiába takarítják el őket sok millió forint közpénzből újra meg újra. Az Ügy Pápán az országot osztrák import szeméttel elárasztó lomisokat és illegális autóbontókat is talált. Kispesten Kránitz Krisztián felfele bukott, ami már a szoci polgármesternek is kellemetlen – lapít a baloldali vezetés a zuglói bérlakások ügyében – Pesti Riporter
Hihetetlen, de Kispesten ismét Kránitz Krisztián miatt kavarodott fel az állóvíz. Miszter Negyven Százalék eddig a kerületi vagyonkezelő igazgatója volt, többször le akarták váltani, de valahogy mindig a helyén maradt. Véletlen lehetett? Mindenesetre most felfele bukott, hiszen a kerületi cégeket összevonták és így nem volt szükség pályáztatásra, Kránitzot pedig igazgató-helyettesnek nevezték ki az új szervezetnél. Ezt állítólag nem Gajda Péter szocialista polgármester intézte, hanem a DK-s alpolgármester, Kertész Csaba. A két fél egymásra mutogat, egy dolog azonban biztos, valami nagyon nem stimmel Kispesten, ezt pedig leginkább a helyi lakosoknak kellene észrevenni. A Pesti Riporter második felében Zuglóba kalauzoljuk nézőinket. A XIV. kerületben ugyanis jól hangzó ígéretekből nem volt hiány, évente 100 új bérlakást kellett volna felhúzni, ám a munkáig már nem jutottak el. Hat éve nem épült bérlakás, amelyek pedig megvannak, azokban sincs köszönet. Éles a kontraszt a között, ahogy a zuglói polgárok és a kerületet vezető kiskirályok élnek. Térdig merültünk a XIV. kerületi mocsárban, hogy megnézzük mi vezetett idáig.