kiszivárgott hangfelvétel
Nyilvánosságra került a hangfelvétel kibővített változata, amelyen Karácsony lapáttal akarta agyonverni Vitézyt
Portálunk is beszámolt arról a hangfelvételről, amelyen Karácsony Gergely többek között arról beszél, hogy lapáttal verné vagy vernék agyon Vitézy Dávidot, kihívóját. Most egy kibővített változat landolt a kuruc.info-nál, amelyen nemcsak Vitézy homoszexualitását veszi elő, de arról is beszél, hogy most nagyon rajtuk tartják a szemüket vélhetően az állami szervek, de mindenképpen megoldják, hogy támogatáshoz jussanak.Scholz védelmi minisztere szerint a kiszivárgott hangfelvételekkel a német szociáldemokraták hatalmát akarja aláásni Putyin
Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.Hollik: a Momentum ismét nem Magyarország oldalára állt - Mit kapnak ezért cserébe Soroséktól?
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is felszólalt a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvétel kapcsán. Mint ismert, a felvételen kiderült Donáth Annáról, hogy folyamatos kapcsolatban áll Magyarországot támadó személyekkel, többek között azzal a Věra Jourovával, aki nemrégiben beteg demokráciának nevezte hazánkat.Zugló a legátláthatóbb önkormányzatok egyike volt és lesz – Máris magyarázkodni kényszerült Horváth Csaba
Kellemetlen magyarázkodásba kezdett Horváth Csaba, zuglói szocialista polgármester vasárnap, mivel kiderült: megválasztását követően gyanús gyorsasággal készül olyan tervezetet lerakni a zuglói képviselőtestület asztalára, amellyel biztosíthatja, hogy bizonyos kérdésekben egyszemélyben dönthessen. Mivel a korábban kiszivárogtatott hangfelvételen maga Karácsony Gergely beszél a szocialisták durva korrupciós ügyeiről, megfélemlítésekről, elásásról, magától értetődő természetességgel ötlött fel – nemcsak bennünk, de elsőként a jobboldalisággal a legnagyobb jóakarattal sem vádolható Átlátszó.hu-nál – a kérdés, milyen szándékok is állhatnak Horváth Csaba elképzelései mögött. Az utolsó szó jogán természetesen közöljük a szocialista polgármester vasárnapi közleményét, amelyet stílszerűen azzal indít: Zugló eddig is a legátláthatóbb módon működő önkormányzatok közé tartozott, és ez ezután is így lesz.Volner: Vizsgálja ki az ÁSZ "a baloldali fehérgalléros maffia által felkarolt Karácsony" állításait
Karácsony Gergely a 444.hu által nyilvánosságra hozott felvételen, bizalmi körben sokkal inkább a baloldali fehérgalléros maffia által felkarolt politikusként, nem pedig alkalmas és felelős városvezetőként nyilatkozik – írta Volner János független parlamenti képviselő abban a levélben, amelyben arra kéri az Állami Számvevőszéket: indítsanak vizsgálatot, amely feltárja, milyen köztörvényes, vagyon elleni bűncselekményekre utalhatott az összellenzéki főpolgármester-jelölt.Lehallgatták az elnökségi ülést – Karácsony őszödi beszéde, III. felvonás
Karácsony Gergely összellenzéki főpolgármester-jelölt újabb verzióval állt elő, hogyan is készülhetett az a kínos hangfelvétel, amelyen többek között a családját rendszeresen fenyegető szocialista képviselőkről is beszél. Bár Karácsony kínosan igyekszik abba az irányba terelni a témát, hogy milyen körülmények között is készülhetett a beszélgetés, csak újabb hazugságokba hempergeti magát. Hétfőn azzal állt elő, hogy a Párbeszéd elnökségi ülésén mondta el "őszödi beszédét", és azt titkosszolgálati módszerekkel lehallatták. Sajtótájékoztatóján nem átallotta azt is állítani: "én semmit nem mondtam, amit nyilvánosan ne képviseltem volna korábban". Ehhez képest a felvételen arról beszél – amit pedig nem szokott a nyilvánosság orrára kötni –, hogy az MSZP-s Tóth Csaba (akivel nem sokkal később közös ölelkezős fényképet osztott meg) többször is megfenyegette őt és családját.Ifj. Lominici Zoltán: Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg a kiszivárgott hangfelvétel
Az ellenzéki előválasztás legitimitását kérdőjelezi meg Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt csütörtökön kiszivárgott hangfelvétele, amelyben MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője pénteken, az M1 aktuális csatornán.Nem mondhatjuk, hogy Karácsony Gergely jól jött ki Rónai Egon kérdéseiből
Vannak tippjei, hogy ki rögzíthette a beszélgetést, de abban biztos, hogy nem az, akivel a titokban felvett diskurzust folytatta – ezt mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a csütörtökön kiszivárgott hangfelvételről. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje azt mondta: egy magánbeszélgetést folytatott, márpedig a barátaival az ember más hangnemet is megenged magának.Karácsony Gergely mindent tagad és menekül a sajtó elől a szocialistákat ostorozó, (ön)leleplező hangfelvételének ügyében (PS-VIDEÓ)
Ahogyan már portálunk is beszámolt róla, Karácsony Gergelyről önpusztító hangfelvétel szivárgott ki, amelyben vastagon keni be sárral a baloldalt, de elsősorban a szocialistákat. Ilyen hangfelvételt már hallottunk Gyurcsány Ferenctől is – tudjuk, mi történt azt követően. Karácsony azonban menekülés közben még igyekszik visszalőni, és saját oldalát lejárató, egyértelmű üzeneteit figyelmen kívül hagyva a felvétel készítését és kiszivárogtatását is csípőből a Fideszre fogja. Tulajdonképpen letagadja azt, amit mindenki kristálytisztán hallott. Olyan ez, mint amikor a kisgyermek nem bírja visszatartani, bekakil, majd másokra mutogat, hogy nem ő volt, hanem a másik ovis, pedig ott vannak az árulkodó jelek. Ismert, hogy a 444.hu jelentette meg a felvételt a Jobbikhoz köthető Herbal Reality Youtube-csatornájáról lehalászva azt, így igencsak nehézkes belelátni ebbe a mindenható és mindent látó Fideszt. Karácsony Gergely mai sajtótájékoztatóján mégis a szánalmas védekezést és hárítást választotta, harsányan szidva és titkosszolgálati módszerekkel gyanúsítva a Fideszt, miközben a számtalan jogos kérdésre csak kitérő választ adott, tovább erősítve az alkalmatlanságáról és erélytelenségéről kialakult képet. Hiába próbálták a megjelent médiumok – köztük a PestiSrácok.hu stábja – szembesíteni a mondataival, a zuglói szocialisták maffiamódszereiről, arról, hogy szerinte szétlopnák a kerületet, nem kaptunk érdemi válaszokat, Ahogy arra sem, hogy Tóth Csaba, szocialista politikus valóban megfenyegette-e a családját. Minden kérdésre a Fidesz volt a válasz, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy a sajtótájékoztatón részt vevő Gy. Németh Erzsébetre miért mondta a felvételen, hogy "nem fenyeget az a veszély, hogy megnyeri a XVII. kerületet". Karácsony láthatóan rendkívül kellemetlenül érezte magát, megroppant, szövetségesei ímmel-ámmal kiálltak ugyan mellette, de nem volt nehéz észrevenni a virtuális kést a kezükben, ami Karácsony hátát karcolta a sajtótájékoztató alatt. Telefonon elértük Tóth Csaba szocialista politikust is, aki ugyancsak tagadta, hogy megfenyegette volna Karácsony családját. Nézzék meg videónkat!Ajánljuk még
















