kivonulás
Niger azonnali hatállyal felmondta az Egyesült Államokkal kötött katonai együttműködési megállapodást
A Nigerben hatalmon lévő katonai vezetés szombaton "azonnali hatállyal" felmondta az Egyesült Államokkal 2012-ben kötött katonai együttműködési megállapodást, miután magas rangú amerikai tisztviselők háromnapos látogatást tettek az afrikai ország fővárosában, Niameyben.A McDonald's is felfüggeszti működését Oroszországban
Több nagyvállalat is bejelentette már, hogy kivonul vagy felfüggeszti működését az orosz piacon, ilyen a népszerű zenei applikáció, a Spotify, de az Ikea és a Nike és a H&M ruházati bolt is. Most pedig a McDonald's jelentette be, hogy egy időre kivonul az orosz piacról a háborús helyzet miatt.A francia diplomácia vezetője szerint a tálibok hazudnak, nem ismerik el az új afgán kormányt
Hamar kibújt a szög a zsákból az afganisztáni tálib hatalomátvétel kapcsán. Miután a szélsőséges iszlamista milícia szóvivője azt állította néhány hete, hogy nem történnek atrocitások a hatalomátvételt követően, nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem igaz. A nőket elüldözték a médiából, valamint a kormányzati pozíciókból, az etnikai és vallási kisebbségek pedig szintén súlyos megkülönböztetéssel találták szembe magukat. Bár az új, tálibok vezette afgán kormány hangsúlyozta, szeretné felvenni a diplomáciai kapcsolatot a nyugati világgal is, lassan az európai vezetőknek is leesett, hogy a iszlám fundamentalista szervezettel nem lesz egyszerű az együttműködés. Franciaország külügyminisztere egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: a tálibok hazudnak, amikor befogadó és mindenkit képviselő országról beszélnek. Nyugaton visszanyalt a fagyi az iszlamista "befogadás" és elfogadás mantrája kapcsán.Többlépcsős leépítés lehet a Tescónál
Aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco áruházlánc pénzügyi kilátásairól, a londoni központban nemrég elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján mostanra biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája. Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is. A magyar Tescókban pedig a munkakörök jelenlegi, technikai átalakítása után az anyacég döntésére csoportos létszámleépítések következhetnek – több hullámban – értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból.Kivonulhat a Tesco Lengyelországból, de ez nem érinti a magyar áruházakat
Veszteségei miatt a boltbezárások után teljes lengyelországi üzletágától megválhat a Tesco áruházlánc, hamarosan sor kerülhet az ügylet véglegesítésére – értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból. A szerdai lapszámban céges tájékoztatásra hivatkozva ugyanakkor kiemelték, hogy a veszteséges leányvállalat leépítése nem érinti a magyar áruházakat és vásárlókat."Nem szeretnek dolgozni" - Tarlós István helyretette a patkánytémával kelő és fekvő ellenzéket
Nem bír leállni a patkánytémával a baloldali ellenzék, amely ma a Fővárosi Közgyűlésben is a fővárosi rágcsálóhelyzettel foglalkozott, ráadásul Horváth Csabáék az ülésről is kivonultak testületileg. Tarlós István főpolgármester a PestiSrácok.hu-nak az újabb baloldali bohózatról azt mondta: az ellenzék ismét bizonyította, hogy nem akar dolgozni. "A baloldal kétségbeesetten belekapaszkodott a patkányügybe, azonban ez óriási baklövés, hiszen felvetéseiket és riogatásukat nem erősíti meg sem az országos tisztifőorvos, sem a kormányhivatal. Egyszerűen nem áll fenn az ellenzék által felvázolt vészhelyzet, ez csak kétségbeesett kampány" - egyértelműsítette Tarlós István portálunknak. Gy. Németh Erzsébet DK-s politikust közben annyira fellelkesítette Gyurcsány és Gyurcsányné hétvégi EP-s szereplése, hogy biztosra veszi: ősszel már úgysem Tarlós lesz a főpolgármester. Budapest vezetőjét meg is fenyegette ezzel...Ajánljuk még