klasszikus zene
Mozart, Beethoven, Wagner - Amerikai baloldali lapok szerint az a baj, hogy a klasszikus zenei művek többségét fehérek szerezték
Amerikai lapok szerint baj van azzal, hogy a klasszikus művek többségét fehér, európai emberek szerezték. A radikális baloldali portálok kifogásolják többek között azt is, hogy a zenekarokban mindössze 1,8 százaléknyi fekete művész játszik. A V4NA hírügynökségen megjelent cikk szerint a demokrata párti sajtóban megjelenő, a komolyzenét voltaképpen lejáratni igyekvő cikkeknek nyilvánvalóan az a céljuk, hogy támadást intézzenek az európai eredetű (általuk fehérnek nevezett) kultúra egyik csodája ellen. A New York-i Metropolitan Opera munkatársai már követelik a világ egyik legjobb operaházának vezetőitől, hogy a jövőben több feketét alkalmazzanak. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors.