klaus iohannis
Május közepén várhatóan feloldják a kijárási korlátozásokat Romániában
Klaus Iohannis román államfő bejelentette: május 15-e, a rendkívüli állapot lejárta után az egész országban kötelezővé teszik a maszkok viselését a tömegközlekedési járműveken és minden zárt térben. Ugyanakkor várhatóan feloldják a kijárási korlátozásokat, tehát nem lesz már szükség előre megírt nyilatkozattal magyarázatot adni a lakás elhagyására. A gyülekezési korlátozások azonban feltehetően még sokáig érvényben maradnak.A román elnök az ortodox húsvéti engedmények visszavonását kérte a kormánytól
Klaus Iohannis román államfő nem ért egyet azzal, hogy a hét végi ortodox húsvét idején enyhítsék Romániában a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozásokat, ezért a belügyminisztérium és az ortodox egyház között erről kötött megállapodás felülvizsgálatát kérte szerdán a kormánytól.Iohannis: a román kormány a hiteltörlesztés felfüggesztéséről készül rendeletet hozni
Romániában lehetővé teszik a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magánszemélyek és cégek hiteltörlesztésének felfüggesztését - jelentette be Klaus Iohannis államfő szerdán, a miniszterelnökkel és az illetékes tárcavezetőkkel folytatott tanácskozást követően.Borulhat a román választási menetrend – Iohannis letett az előrehozott parlamenti választásról
A koronavírus-járvány felboríthatja Romániában a teljes választási évet: Klaus Iohannis államfő letett az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról, de még az is lehetséges, hogy a júniusi önkormányzati választásokat is el kell halasztani – írta szerdai számában a kormánypárthoz közel álló Adevarul.Román kormányválság – Ludovic Orban visszaadta megbízását
Visszaadta a kormányalakítási megbízását Ludovic Orban román miniszterelnök-jelölt, ügyvivő kormányfő, miután a parlament nem szavazott bizalmat az új kormánynak a házszabály által megszabott tizenöt nap alatt – jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő. Az alkotmánybíróság hétfőn megállapította, hogy Iohannis alkotmányos konfliktusba került a parlamenttel, amikor a frissen leváltott Orbant bízta meg ismét kormányalakítással.Román alkotmánybíróság: alkotmányos konfliktust okozott az újabb kormányalakítási megbízás
Alkotmányos konfliktusba került Klaus Iohannis román államfő a parlamenttel, amikor ismét a törvényhozás által leváltott Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnöknek adott kormányalakítási megbízást - állapította meg az alkotmánybíróság hétfőn, előírva az elnök számára, hogy mást jelöljön a kormányfői posztra.Újra Ludovic Orban kapott Romániában miniszterelnöki megbízást az államelnöktől
Klaus Iohannis román államfő újabb kormányalakítási megbízást adott csütörtökön Ludovic Orbannak, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, miután a parlament előző nap megvonta az általa vezetett kisebbségi PNL-kormánytól a bizalmat.Megbukott a parlamenti voksoláson a Ludovic Orban vezette román kormány
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 261 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra volt szükség.Mandátumát kockáztatva akarja bevezetni a román kormány a kétfordulós polgármester-választást
Mandátumát kockára téve, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással akarja bevezetni a román jobbközép kormány a kétfordulós polgármester-választást – jelentette be a csütörtöki kormányülés első perceiben Ludovic Orban miniszterelnök.Ajánljuk még















