kóla
Kispesti hangfelvételek – Csak üzlet, pénzkereseti lehetőség az ellenzéknek a kerületben az összefogás
A kispesti szocialista politikusok a közügyeket, a politikát is üzleti ügynek tekintik. Már a DK helyi alapszervezetét is azért hozták létre, mert azzal több pénzt lehet keresni – írja a Magyar Nemzet, birtokukba került hangfelvételekre hivatkozva. A lap kifejti, hogy vállalkozóiknak miként és miért biztosítják a munkát, és hogyan felügyelik a projekteket. Vigyázni kell az újonnan érkező fiatalokkal is, mert pénzéhesek és aztán könnyen ráégnek az emberre. A lényeg, hogy „pénzt kell keresni”, méghozzá sokat, mert „aki politikusként nem keres évi százmilliót, az hülye” – vélekedik a szocialista polgármester kedvence, Lackner Csaba. A Magyar Nemzet által bemutatott felvételeken ő beszélget társaival a helyi ügyekről a „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. Felbukkan egy vállalkozó, és korábbi, valamint jelenleg aktív baloldali politikusok is. Ajánljuk még
„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget.