Lassan előbújik a föld alól Aba Sámuel központja – Honi felderítés (Videó) Honi felderítés 2024 október 7. A magyar középkor egyik különleges leletegyüttese rejtőzik a föld alatt Abasáron. A Mátra lábánál fekvő két és félezres község volt egykor az Aba nemzetség s így 1041–1044 közt Aba Sámuel királyunk székhelye. Az erődített udvarházzal és monostorral bíró nemzetségi központra a tatárjárás mérte az első súlyos csapást – alighanem ekkor pusztult el uralkodónk sírja, és tűntek el földi maradványai. Ezután újjáépült a hely, és egészen a török időkig működtek itt a szerzetesek. Valamikor a XVII. század elején rombolták le végleg a régi Abasárt, de a XX. század is tartogatott neki egy csapást: egy helyi kommunista funkcionárius a romokat rejtő, addig beépítetlen dombon építtette fel a házát, súlyos károkat okozva a maradványokban. Azóta beépült szinte az egész domb, a régészek viszont elkezdték a módszeres feltárást, amely több szempontból is jelentős. A közvetlen történeti kutatáson túl fontos adalékokkal szolgált és szolgálhat az Aba nemzetséget és annak rejtélyes eredetét illetően. Az izgalmas helyszínről a feltárás korábbi vezetője, Makoldi Miklós régész beszélt a műsorban.
1500 éves bizánci kolostor maradványait tárták fel IzraelbenMPMarkovics Péter 061.hu 2017 december 21.
A Tisza a gyerekek adataival is játszik Magyar ugar február 1. Ennyit a gyermekvédelemről. Újabb adatszivárgási botrány történt a Tisza Párthoz köthetően, ezúttal gyermekek személyes adatai kerültek nyilvánosságra Magyar Péterék felelőtlensége miatt.
Egy éve hunyt el egykori kollégánk, barátunk, Nagy Ervin Magyar ugar február 2. Egy éve hunyt el egykori kollégánk, barátunk, Nagy Ervin.
Beilleszkedett a szektába a KamuKapitány, primitív hazugságaira baloldalról érkezett cáfolat Magyar ugar
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Gerő László az összes csalást és visszaélést megúszta, végül Ábrányi Aurél elrablása miatt tartoztatták le Magyar ugar