könnyű drogok
A marihuána helyett sok fiatal már a fájdalomcsillapítókhoz nyúl – A Drogkutató Intézet vezetőivel beszélgettünk (VIDEÓ!)
A kábítószerek közül az egész EU-ban messze a legtöbben továbbra is marihuánát fogyasztanak, de a drogok fókusza kezd eltolódni a gyógyszerek irányába. Főként a fiataloknál tapasztalható ez a tendencia, akik az otthoni fiókokban megtalálható fájdalomcsillapítókhoz nyúlnak, amit esetenként például alkohollal "bolondítanak" meg -mondta a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója. Molnár István Jenő hozzátette, hogy Kanadában már megfigyelhető, hogy a társadalom nagy része az apró gondokra is fájdalomcsillapítót szed, ide vezethető vissza az ott jelen lévő opioid válság is. A sok munka és tanulás miatt pedig igencsak elterjedőben vannak az úgynevezett okosdrogok, amik serkentik az agy működését. 2010-től kezdve viszont a szintetikus, úgynevezett dizájner drogok vették át a kemény drogok, mint például a heroin szerepét. A magyarországi droghelyzetet illetően viszont riadalomra nincs ok, nem állunk olyan rosszul, mint ahogyan azt sokszor akár a médián keresztül érzékeltetik velünk -fűzte hozzá. Németországban viszont a baloldal egyik fő kampányüzenete az volt, hogy legalizálják a marihuánát, ami nem csak az országra, hanem egész Európára hatással lehet- ezt már Ozsváth Kálmántól az intézet igazgatójától tudtuk meg, aki felhívta a figyelmet arra, hogy már a filmekben is megfigyelhetjük, hogy az alkohol fogyasztásának bemutatását a drogok váltották fel, így próbálják a szereket elfogadottá tenni alattomos módon. Beszélgetésünk során pedig azt is megtudtuk, hogy a milyen hatással van az emberi agyra a marihuána fogyasztása, különösen, ha azt fiatalon kezdi el használni az ember és ha az alkoholt igen, a füvet miért nem jót ötlet legálissá tenni. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.