korcsolyapálya
Súlyos visszaélés a korcsolyapálya beszerzésénél Pomázon: kilophatták a 10 millió forintos állami támogatás összegét
10 millió forintot keresett az önkormányzati tulajdonú Pomáz Városfejlesztési és Városüzemeltetési Szolgáltató Kft. ügyvezetője 2021-ben azzal, hogy saját cégével bruttó 14 millió forintért vásárolt meg, majd 5 millió forinttal többért, 19 millió forintért adott tovább az önkormányzatnak egy jégpályát, azonos műszaki tartalommal, és még felszámolt 5 millió forint járulékos költséget. A település az Aktív Magyarország Program keretében kapott 9,5 millió forint állami támogatást a korcsolyapálya létesítésére, amelyet aztán kiadtak üzemeltetésre, havi közel 800 ezer forintért a Pomáz Városfejlesztési és Városüzemeltetési Szolgáltató Kft-nek, amelyet Potzta Béla 2022-es nyugdíjazásáig vezetett. Az aranytojást tojó tyúkért a helyi baloldal támogatásával dolgozott meg a fővárosi vállalkozó. 2019-ben az alpolgármester, jelenleg polgármesterjelölt Hardi Péter nyilvános Facebook-posztban rebegett hálát Potzta Bélának a kampányban nyújtott segítségért, hiszen ő volt kampányuk főtámogatója. Elmondások szerint Leidinger István polgármester is tudott az ügyről, aki azt mondta, hogy nincs miről beszélni. Tényfeltáró riportunkban bemutatjuk, hogy nemcsak a jégpályából szerzett magának közpénzt privát cégével, de az általa vezetett önkormányzati cégnek is végzett munkát összeférhetetlen módon. Az ominózus szerződést ráadásul egy aláírásra nem jogosult alkalmazottal ellenjegyeztették. Az csak hab a tortán, hogy a jégpálya használt volt és 35 négyzetméterrel kisebb, mint amit a pályázati feltételekben megszabtak. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.