Elhunyt Deák László - Haláláig várt egy csodára és a bűnösök felelősségre vonására a Szeviép-károsult Magyar ugar 2019 március 21. "Én már munkát nem vállalok. Az országban bármerre járok, találkozom a munkám eredményével. Most már csak a sérült gyermekemet szeretném tisztességgel felnevelni. Csak ez számít. Nem kezdem elölről" - ezt mondta Deák László a PestiSrácok.hu-nak még novemberben. A férfi, aki már akkor súlyos beteg volt, portálunknak adta az utolsó interjút. Az ismert szegedi vállalkozó több, mint 300 millió forintot veszített az M43-as autópálya beruházásán, de mivel nem a Szeviép közvetlen alvállalkozójaként, ezért cége a kártalanításból is kimaradt. Deák László nemcsak az egyik legnagyobb, hanem a legismertebb volt a Szeviép-károsultak sorában, hiszen több, mint tíz éve harciasan küzdött az igazságért. Mostanáig bírta. Deák László türelemmel és méltósággal viselt betegség után elhunyt.
Kilencvenmilliárd eurót kap Kijev a háborúra - GEOrgPOLITIKA GEOrgPOLITIKA december 19. Az új brüsszeli rögeszme, hogy Oroszországnak kártalanítania kell Ukrajnát a háború végén (pedig azt nem a győztesek szokták).
Orosz vagyon: kommandósok védik a belga bank elnök asszonyát GEOrgPOLITIKA december 18. Brüsszel egyszerű többséggel akarja ellopni a milliárdokat.
Terrorhétvége Németországban és Ausztráliában GEOrgPOLITIKA december 15. Eddig 15 halálos áldozata és negyven sérültje van van a Hanuka ünnepségen történt merényletnek.
Az iskolapadból a háborúba GEOrgPOLITIKA december 17. Láthatóan a német politikusok ruszofóbiája és a balliberális sajtó cikkei sok fiatalt mérgeznek meg és hajlandóak elindulni gyilkolni egy olyan háborúban, amelyhez semmi közük nincs.
GEOrgPOLITIKA – Törökország felvételét kéri a BRICS-csoportba és lemondott Kuleba ukrán külügyminiszter GEOrgPOLITIKA