kormánypártok
Török Gábor: A nyomát sem látni egy ellenzéki Orbán Viktornak
Új helyzetet hozott az EP-választás – mondta el Török Gábor politológus az Inforádióban. Szerinte a választók könnyebben pártolnak át épp esélyesebbnek tűnő pártokhoz. Egyik párt sincs ugyanakkor vezető szerepben, ahhoz kellene egy ellenzéki Orbán Viktor, ám ennek nyoma sincs. Az előválasztás siker volt az ellenzéknek, Kálmán Olga színre léptetése is jó ötlet volt, csak Kálmán rossz politikusi teljesítménye miatt végül kudarc lett. Török Gábor szerint az is csak Gyurcsányék illúziója, hogy az ellenzék vezető ereje a DK.A Závecz kutatása szerint ötven százalék fölött a Fidesz, tizenhét százalékon áll a DK a biztos szavazók körében
A Závecz Research honlapján közölt júliusi pártpreferencia-adatok szerint a Fidesz a teljes népesség körében harminckettő, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig ötvenegy százalékon áll. A második legnagyobb politikai erőnek továbbra is a DK tűnik: Gyurcsány Ferenc pártja a teljes népesség körében tíz, a biztos szavazó pártválasztók között tizenhét százalékon van.A Fidesz-KDNP szerint a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon
A bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon; nem tisztelik, sőt, semmibe veszik a magyar emberek döntését, a választók akaratát – mondta Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.Fidesz-KDNP: Az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben
A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben, azzal, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén az általuk delegált tagok visszautasították a bíróság kérését és nem függesztették fel Czeglédy Csaba európai parlamenti képviselőjelölt mentelmi jogát.Nézőpont: Tovább nőtt a Fidesz-KDNP népszerűsége
Növelte népszerűségét a Fidesz-KDNP: a biztos szavazók 57 százaléka a kormánypártokat választaná - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel. A reprezentatív kutatást 5000 ember személyes megkérdezésével készítették április 1-26. között.Századvég: Erős kormánypárti győzelem várható az EP-választásokon
A Századvég friss pártpreferencia-vizsgálata szerint az európai parlamenti választásokhoz közeledve tovább nőtt a kormánypártok népszerűsége, míg az ellenzék nem tudott számottevően javítani helyzetén. Ha most vasárnap lennének a választások, a teljes népesség harminchat százaléka adná a voksát a kormánypártokra.A tavalyi parlamenti győzelemmel együtt a májusi EP-választást is megnyerte már az ellenzék (PS-videó!)
Az egy évvel ezelőtti országgyűlési választáshoz hasonlóan az EP-listákról szóló májusi voksolást is megnyeri az ellenzék – biztosította a PestiSrácok.hu stábját hétfőn a parlamentben Tordai Bence. A Párbeszéd képviselője egy sajátos matematikai megközelítés alapján vezette le, hogy tavaly az ellenzéki pártokra összesen több szavazat érkezett, mint a jelenlegi kormányerőkre, ebből következik, hogy a győzelem is az övék lett. A tényeket figyelmen kívül hagyó számítás alapján a Fidesz nagy zakóra számíthat a következő hónapban – vélekedett kérdésünkre a politikus, akit láthatólag nem rendített meg hitében az a tény, hogy a közvélemény-kutatások szerint nem a Párbeszédnek áll a zászló a brüsszeli mandátumok elosztása ügyében. Tordai Bence biztosította munkatársainkat arról is, hogy ha arra lehetősége lesz, a későbbiekben is kellemetlenkedni fog közjogi méltóságokkal, ahogy tette azt március 15-én, mivel ő nem tartja őket közjogi méltóságoknak; legalábbis – szerinte – Orbán Viktor, Áder János és Kövér László megcsúfolja hivatalát.Kormánypártok: Ujhelyi István tisztázza, ki újította fel a házát!
Ujhelyi Istvánnak tisztáznia kell, ki újította föl szeged-szőregi házát; ha a szocialisták európai parlamenti képviselőjének nincs titkolni valója, mutassa be a rekonstrukció megbízásait és számláit – mondta Nacsa Lőrinc a kormánypártok képviseletében pénteken, a csongrádi megyeszékhelyen. A KDNP szóvivője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: a napokban a Szeviép építőipari vállalat egyik vezetője azt állította, hogy cserébe az állami támogatásokért és megrendelésekért – egy közbeiktatott cég segítségével – teljesen felújították Ujhelyi házát.Ellenzéki összefogás: a DK szerint elkerülhetetlen a forradalom, az MSZP és a Jobbik inkább hallgat
A szinte alig létező szakszervezetekben, azok csodaszámba menő megerősödésében bízva buktatná meg Orbán Viktor kormányát az újabb, valójában már kimúlóban lévő tüntetéssorozat eredményeképpen a DK. A párt képviselője, Varju László a PestiSrácok.hu kérdésére rendkívül sikeresnek nevezte a legutóbbi, szombati hangoskodást. Semmilyen közösséget nem vállal a Gyurcsányhoz hasonló alakokkal a Mi Hazánk Mozgalom, amelynek elnökhelyettese, Dúró Dóra szerint egykori pártja, a Jobbik összefogása a balliberálisokkal és Márki-Zay Péterrel az alakulat végjátéka. Demonstrálni mindenkinek joga van, de a törvényes rend fenntartására kért mindenkit a tervezett országos sztrájkok ügyében Hollik István kormányszóvivő. Kerestük az MSZP-t is, de ők már érezhetően a hangerősködéssel vannak elfoglalva, az utcákon hangoztatott kijelentéseikről nem szívesen nyilatkoznak, hasonló állásponton van a Jobbik vezetése is.Ajánljuk még

















