Pesti Srácok

Ellenzéki összefogás: a DK szerint elkerülhetetlen a forradalom, az MSZP és a Jobbik inkább hallgat

Ellenzéki összefogás: a DK szerint elkerülhetetlen a forradalom, az MSZP és a Jobbik inkább hallgat

A szinte alig létező szakszervezetekben, azok csodaszámba menő megerősödésében bízva buktatná meg Orbán Viktor kormányát az újabb, valójában már kimúlóban lévő tüntetéssorozat eredményeképpen a DK. A párt képviselője, Varju László a PestiSrácok.hu kérdésére rendkívül sikeresnek nevezte a legutóbbi, szombati hangoskodást. Semmilyen közösséget nem vállal a Gyurcsányhoz hasonló alakokkal a Mi Hazánk Mozgalom, amelynek elnökhelyettese, Dúró Dóra szerint egykori pártja, a Jobbik összefogása a balliberálisokkal és Márki-Zay Péterrel az alakulat végjátéka. Demonstrálni mindenkinek joga van, de a törvényes rend fenntartására kért mindenkit a tervezett országos sztrájkok ügyében Hollik István kormányszóvivő. Kerestük az MSZP-t is, de ők már érezhetően a hangerősködéssel vannak elfoglalva, az utcákon hangoztatott kijelentéseikről nem szívesen nyilatkoznak, hasonló állásponton van a Jobbik vezetése is.

Rendkívül sikeresnek és eredményesnek nevezte a szombati tüntetést a PestiSrácok.hu kérdésére Varju László, a DK országgyűlési képviselője szerint az ellenzéki összefogás erejét mutatja, hogy a csípős téli időjárás ellenére is négy-ötezren részt vettek az eseményen. Varju szerint nincs megállás, jön az országos sztrájkhullám, amelyeknek kivitelezése a szakszervezetekre vár. Felvetésünkre, hogy mitől várják az átütő erőt, hisz ezek a szakszervezetek szinte semmilyen érdekérvényesítő képességet nem mutattak fel az utóbbi évtizedekben, Varju László a reményét fejezte ki, hogy a január 19-re (szombatra!) meghirdetett országos sztrájkig még megerősödhetnek.

Varju László nem ebben a pozitúrában nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, ez az MTVA-ban végrehajtott performansznak a képe. Fotó: Facebook

Ennek egyik feltétele lenne, hogy – amint az a szombati tüntetés érintett szónokai részéről is elhangzott a Kossuth téren – sokan lépjenek be, bár a DK képviselője sem hallott tömeges csatlakozásokról. Varju azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteket – szerinte – a Fidesz verte szét, ezért gyengültek meg. A DK képviselője nyíltan kimondta, hogy az ellenzék által rabszolgatörvényként emlegetett jogszabálymódosítás miatti tiltakozás immár csak apropója a tüntetéseknek, amelyek valódi célja az Orbán-kormány megbuktatása. Varju Lászlót megkérdeztük, miképp áll az országos sztrájk szervezése, amire ő azt válaszolta, hogy szervezik, egyeztetnek, beszélgetnek, amiből úgy tűnt, hogy a kormánybuktatónak szánt „Álljon le az ország!”-mozgalom jelenleg még a szombati ötletbörze szintjén áll. A DK képviselőjétől igyekeztünk megtudni azt is, hogy hol tart az egyeztetés az ugyancsak szombaton bejelentett, közös ellenzéki EP-választási listáról: Varju László szavaiból arra lehetett következtetni, hogy még csak az alapvetés biztos, azaz egy fideszes jelölttel szemben egy ellenzékit akarnak indítani, de hogy kiket, azt még maguk sem tudják.

PestiSracok facebook image
Dúró Dóra szerint a balliberálisokkal kokettáló, minden korábbi elvét feladó Jobbik jelenleg ugyanazt az utat járja be, amelyet valaha az SZDSZ.

Mi Hazánk Mozgalom: Semmilyen közös ügyünk nem lehet Gyurcsánnyal

A túlmunkáról elfogadott törvénymódosítással nem ért egyet, de a Gyurcsányhoz hasonló figurákkal semmilyen közösséget nem vállal a Mi Hazánk Mozgalom – nyilatkozta portálunknak a párt elnökhelyettese. Dúró Dóra szerint lejáratták a magyar ellenzéket azok a képviselők, akik három hete színészkedni, trollkodni mentek az MTVA székházához. A képviselőnő úgy vélekedett, hogy Magyarországon megvannak a politikai véleménynyilvánítás eszközei, lehetőségei, de azok nem azonosak azokkal, amelyeket a székháznál balhézók bemutattak. Kérdésünkre, hogy mit érzett akkor, amikor a tüntetéseket szemlélve volt jobbikosként meglátta egymásba gabalyodni egykori pártja, valamint az MSZP és a DK zászlóit, Dúró Dóra azt válaszolta: a balliberálisokkal kokettáló, minden korábbi elvét feladó Jobbik jelenleg ugyanazt az utat járja be, amelyet valaha az SZDSZ, amely harcos antikommunista alakulatként indult, majd a hatalom szagát megérezve készséggel feküdt össze Horn Gyuláékkal. A képviselőnő szerint az, hogy a Jobbik jelenleg Márki-Zay Péter új alakulata, a Mindenki Magyarországa Mozgalom környékén keresi önazonosságát, illetve Sneideréket már Tordai Bence is a bajtársaiként említette, a párt végjátékát jelenti.

Szombaton a tétova petting után immár vállaltan is összesimult a balliberális erőkkel a Jobbik. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A törvények, a rend betartását kéri a kormány

A májusi EP-választás kampánya kezdetének nevezte a tüntetéssorozatot, a bejelentett országos sztrájkokat, illetve a közös ellenzéki listát a PestiSrácok.hu kérdésére Hollik István. A kormányszóvivő a Magyarország életét megbénítani szándékozó, bejelentett tiltakozáshullám ügyében azt kérte mindenkitől, hogy a véleménynyilvánítás mellett tartsa be a törvényeket.

Nem szívesen nyilatkozik saját tüntetéseiről az MSZP és a Jobbik

Portálunk megkereste Kunhalmi Ágnest; az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta, nem kíván nyilatkozni a tüntetések és a tervezett sztrájkok ügyében, majd Nyakó Istvánt ajánlotta maga helyett, Nyakó azonban nem volt elérhető. Tóth Bertalan pártelnök munkatársai visszahívást ígértek, majd nem hívtak vissza. Megtette ezt ugyanakkor Gyöngyösi Márton: a Jobbik képviselője közölte, az említett témában pártja vezetése nem kommunikál, azt a sajtóosztályuk teszi meg. Amennyiben a Jobbik sajtóosztálya érdemben válaszol a témában feltett kérdéseinkre, azt természetesen közöljük.

Fotó: merce.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.