Pesti Srácok

koronavírus-járvány

Brutális óvintézkedések Európa-szerte, itt van minden lényeges információ!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 10.
Görögországban két hétre bezárnak az iskolák, egyetemek, napközik és más oktatási intézmények az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden. Mindeközben felgyorsult a koronavírus terjedése Romániában: kedden nyolc új fertőzésről számoltak be a román hatóságok, miután az előző napokban egy-két, legfeljebb négy új esetet regisztráltak. Emmanuel Macron francia államfő szerint az új típusú koronavírus okozta járványnak még csak a kezdetén van Franciaország, ahol a kedd délutáni hivatalos összesítés szerint 1600 fölé emelkedett a fertőzöttek száma. Lemondták viszont a szervezők az idei Febiofest nemzetközi filmfesztivált, Lengyelországban pedig a Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként elrendelik a tömegrendezvények törlését. A koronavírus miatt a Wizz Air és a Ryanair is szünetelteti olaszországi járatait, a Wizz Air az izraeli járatokat is felfüggesztette. A Wizz Air keddi közleménye szerint keddtől április 3-ig nem repülnek gépeik Algheróba, Bariba, Bolognába, Cataniába, Milánóba, Nápolyba, Pisába, Rómába, Torinóba, Velencébe, Trevisóba és Veronába. A Wizz Air bejelentette továbbá azt is, hogy március 12-től március 23-ig szünetelteti az összes tel-avivi és eilati járatát is az izraeli hatóságok által a koronavírus terjedésének megfékezésének érdekében az összes érkező utas számára kötelezően elrendelt 14 napos karantén miatt.Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében - döntött a spanyol kormány keddi ülésén Madridban. Az intézkedést a kabinet azzal indokolta, hogy a fertőzések nagy többsége behurcolt esetnek számít, az érintettek vagy Olaszországban jártak a közelmúltban, vagy kapcsolatba kerültek olyan személlyel, aki onnan érkezett. Hazánkban határozatlan időre felfüggeszti a klinikai gyakorlati képzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szerdától.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.