Pesti Srácok

koronavírus-járvány

A Riporter: a halottak láttán senkinek nem lenne kérdéses az oltás beadatása – Dézsi Csaba András már megkapta a vakcinát (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 január 11.
Győr polgármestere szerint az oltással kapcsolatos kételkedés azért lehet jelen a társadalomban, mert az emberek többsége nem látta testközelből a koronavírus pusztító erejét. Dézsi Csaba András számára nem is volt kérdés, hogy kérje a vakcinát. Orvosként az elsők között oltották be, miután a pandémia első hullámában feleségével együtt megfertőződtek. A kardiológus A Riporternek hangsúlyozta, hogy, hogy azok a koronavírus elleni oltások, amelyeket Magyarországon beadnak, biztonságosak. Sem chip, sem nyomkövetés, sem genetikai térkép átrajzolása, egyik sem célja a koronavírus elleni vakcinának – mondta a PestiTV műsorában Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem rektora beszélt arról is, hogy véleménye szerint az egyéves kifejlesztési idő nem rövid, hanem ellenkezőleg, hosszú. A koronavírus megjelenése óta a magyar baloldal ebben látja az Orbán-kormány megbuktatásának lehetőségét. Tavasszal a lélegezgető gépekkel, a védekezéssel, a halálozási adatokkal hergelték a közvéleményt. Mára a lélegeztetőgép a vakcina lett – jelentette ki a PestiTV műsorában Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.