Pesti Srácok

koronavírus-járvány

Hadházy Ákos hazugságok sorával bukott le, halottgyalázó akciója elképesztő károkat okozott a temetkezési szakmának

Magyar ugar 2021 január 21.
Nem Hadházy Ákosnak, és még csak nem is politikai indokkal készült az a videó, amelyet az ellenzéki politikus kegyeletsértő módon nyilvánosságra hozott, hanem egy konkurenciaharc eredménye, amihez Hadházy nem a készítőtől, hanem egyéb úton jutott hozzá – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az MTVA-székház pókembere két hete hozott nyilvánosságra egy kisfilmet, amely állítása szerint a szentendrei temető halottasházának hűtőjében készült, és azt bizonyítja, hogy nagy számban halnak meg otthonukban Covid-fertőzésben emberek, akiket már csak egymás hegyén-hátán tudnak tárolni a temetkezési cégek. Kiderült, hogy a kegyeletsértő felvételen látott elhunytak nem koronavírus-fertőzésben haltak meg, a szentendrei ellenzéki vezetésű önkormányzat halottasházában viszont törvénysértő módon, a kegyelet és az emberi méltóság minimumát is nélkülöző módon tárolták a halottakat. A PestiSrácok.hu Pest megyei, a temetkezés szakterületén dolgozó forrása azt mondta, közszájon jár a történet a szakmában. A videót a szentendrei céggel konkuráló egyik fővárosi vállalkozás alkalmazottja készítette, majd több ismerősének is elküldte. Nem tőle, hanem másodkézből került az ellenzéki politikushoz az a videó, amit aztán politikai haszonszerzés céljából használt fel. Így tehát kizárt, hogy a felvétel készítője bármit is mondott volna Hadházynak az elhunytakról, amit pedig a politikus írt, mondott, az megdöbbentette a szakmát. Azt ugyanis minden temetkezésben dolgozó tudja, hogy a járványügyi helyzetben szigorú rendeletben szabályozzák a halottak szállítását, kezelését, a koronavírusban elhunytakat a szabályoknak megfelelően dupla zsákban, piros jelöléssel kell tárolni.
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.