Pesti Srácok

Hadházy Ákos hazugságok sorával bukott le, halottgyalázó akciója elképesztő károkat okozott a temetkezési szakmának

Hadházy Ákos hazugságok sorával bukott le, halottgyalázó akciója elképesztő károkat okozott a temetkezési szakmának

Nem Hadházy Ákosnak, és még csak nem is politikai indokkal készült az a videó, amelyet az ellenzéki politikus kegyeletsértő módon nyilvánosságra hozott, hanem egy konkurenciaharc eredménye, amihez Hadházy nem a készítőtől, hanem egyéb úton jutott hozzá – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az MTVA-székház pókembere két hete hozott nyilvánosságra egy kisfilmet, amely állítása szerint a szentendrei temető halottasházának hűtőjében készült, és azt bizonyítja, hogy nagy számban halnak meg otthonukban Covid-fertőzésben emberek, akiket már csak egymás hegyén-hátán tudnak tárolni a temetkezési cégek. Kiderült, hogy a kegyeletsértő felvételen látott elhunytak nem koronavírus-fertőzésben haltak meg, a szentendrei ellenzéki vezetésű önkormányzat halottasházában viszont törvénysértő módon, a kegyelet és az emberi méltóság minimumát is nélkülöző módon tárolták a halottakat. A PestiSrácok.hu Pest megyei, a temetkezés szakterületén dolgozó forrása azt mondta, közszájon jár a történet a szakmában. A videót a szentendrei céggel konkuráló egyik fővárosi vállalkozás alkalmazottja készítette, majd több ismerősének is elküldte. Nem tőle, hanem másodkézből került az ellenzéki politikushoz az a videó, amit aztán politikai haszonszerzés céljából használt fel. Így tehát kizárt, hogy a felvétel készítője bármit is mondott volna Hadházynak az elhunytakról, amit pedig a politikus írt, mondott, az megdöbbentette a szakmát. Azt ugyanis minden temetkezésben dolgozó tudja, hogy a járványügyi helyzetben szigorú rendeletben szabályozzák a halottak szállítását, kezelését, a koronavírusban elhunytakat a szabályoknak megfelelően dupla zsákban, piros jelöléssel kell tárolni.

– írta a Facebook-oldalán Hadházy Ákos egy hete. Posztjában egy külső linkre mutató videót is megosztott, ami Szentendre halottasházában készült. A videón egymás hegyére-hátára pakolt elhunytak láthatók fedél nélküli koporsóban.

Hadházy akciója komoly visszhangot váltott ki: eljárás indult az ellenzéki vezetésű település önkormányzat temetői hűtőjében látott elképesztő állapotok miatt, ugyanakkor Hadházy nem kicsit fogott mellé. A kegyeletsértő módon közzétett videó, illetve az, hogy a képviselő hogyan lehetett képes elhunytakat politikai célból közszemlére tenni, ráadásul hazudni, közfelháborodást váltott ki. Az ÁNTSZ szerint a hűtőben ekkor elhelyezett elhunytak egyike sem koronavírus-fertőzésben halt meg. Hadházy, akit akciója után a közösségi médiában csak Hullaházy Ákosként emlegetnek, csak nem akar tágítani. Kitart amellett, hogy neki a videó készítője azt mondta, koronavírus-fertőzésben elhunytak vannak a kockákon, és a járvány miatt annyi a halott, hogy így tárolják őket, mert másként nem férnének el.

A PestiSrácok.hu-nak egy Pest megyei temetkezésben dolgozó azt mondta, nem Hadházynak készült a videó, de az is kizárt, hogy a politikus attól kapta volna, aki felvette a megdöbbentő képsorokat.

– mondta forrásunk, aki azt kérte, nevét ne írjuk le. Amit a felvételen látni, az tipikus hanyag tárolás, nem megfelelő módon tárolva az elhunytakat. Ez egyértelműen a temető hűtőjét üzemeltető temetkezési szolgáltató gondatlansága, hibája és bűne, amit a szakmán belüliek is elítélnek.

– jegyezte meg forrásunk.

Nem kicsit, hanem nagyot hazudott Hadházy

Vagyis Hullaházy Ákos megint hazudott. Nem is kicsit. Informátorunk szerint kizárt, hogy olyannal beszélt volna a felvétel kapcsán, aki a temetkezésben dolgozik. A szállítóknak ugyanis semmi dolga az elhunyt orvosi papírjaival. Nekik az a feladatuk, hogy az orvos által kitöltött rendelvény értelmében a hűtőházba, vagy pedig a kórházba szállítsa az elhunytat kórbonctani vizsgálatra. A másik cég, amelyik pedig elszállításra érkezik a hűtőházba, legfeljebb a hűtési naplóba tud belenézni, amiben a néven, illetve a be- és kihelyezés dátumán kívül nem szerepel más adat.

A temetkezésben dolgozó forrásunk azt is elmondta: kizárt, hogy lakásról covidos kerüljön a hűtőbe, hiszen a háziorvosnak, aki minden esetben kiállítja a hat példányos halottvizsgálati bizonyítványt, sem eszköze, sem pedig jós- vagy látnoki képessége nincs ahhoz, hogy valakiről egy lakásban megállapítsa: covidos volt-e, legfeljebb jelzi a szállítóknak a gyanúját azért, hogy a szállítók a megfelelő védőfelszerelésben érkezzenek. Ezeket a gyanús eseteket kivétel nélkül boncolásra küldik.

Megszereztük a temetkezésben dolgozóknak kiadott utasítást, amely szerint el kell járniuk. A jogszabályban foglaltak szerint is kizárt, hogy a Hadházy videóján szereplők Covidban hunytak volna el

A Pest megyei temetkezésben dolgozók – akik szinte mind ismerik egymást, több helyszínen találkoznak naponta – úgy tudják, a szentendrei konkurens cég alkalmazottja az ismerőseinek küldte el a videót, arra panaszkodva, hogy kellemetlen helyzetbe hozták. Valaki az ismerősök közül juttathatta el Hadházynak minden információ nélkül, vagyis a körítést már a képviselő költhette hozzá.

Egyértelműen szabályozta az Emmi a temetkezéseket

A szakmában mindenki tudja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) részletes rendeletben szabályozza a Covidban elhunytak tárolását és szállítását. Aki bizonyítottan a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt halt meg valamelyik kórházban, vagy boncolásra beszállították – és kiderült, hogy a kór miatt hunyt el –, addig ki sem adják a kórházból, ameddig fertőző. És amikor kiadják, külön jelzéssel is ellátják, valamint a kiadásnál a temetkezési céget is pontosan tájékoztatják. Így, ha akár koporsós temetésre is viszik a kórházból a hűtőbe a halottat, elméletileg öt nap után már nem fertőző. Ugye az én szeretett édesapámat nem úgy fogják tárolni, mint a Hadházy-videóban látott szerencsétleneket? – kérdezte sírva az egyik hozzátartozó a halottszállítóktól a minap – mondta portálunknak a temetkezésben dolgozó informátorunk, aki szerint nemcsak gyomorforgató és kegyeletsértő, amit a politikus tett, hanem a temetkezési szakmának is rendkívül sokat ártott, amelynek a megítélése amúgy sem a legjobb, annak ellenére, hogy ők is rendkívüli nehézségeket élnek meg napjainkban.

A szakmabeliek aljasnak és kegyetlennek tartják, amit a politikus tett, szerintük a botrány a temetkezési szakma társadalmi megítélésének hatalmas károkat okozott. Talán az orvos végzettségű politikus felfogni sem tudja, hogy a saját önös politikai érdekei miatt milyen helyzetbe hozta a temetkezésben dolgozókat. Alapvetően is nehezen találni embert, aki a temetkezésben akar dolgozni, de ezek után félő, hogy még az a kevés ember is elfordul a szakmától, aki eddig szívesen dolgozott volna. Ahogy mondják, célkeresztbe tették őket egy lájk, vagy egy megosztás miatt, ami felelőtlen és felesleges volt.

Vezető kép: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.